Illusztráció (eduline.hu)

Az Oktatási és Képzési Figyelő 2019 szerint a szlovák állam nem fektet elég pénzt az oktatásba, ez meglátszik a szlovákiai pedagógusok fizetésén is, amely az emelések ellenére továbbra is alacsony. A dokumentumot a 2. európai oktatási csúcsértekezlet alkalmából ismertette az Európai Bizottság (EB).

Az Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztérium ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy

2016 szeptembere és 2020. január 1-je között 38 százalékkal emelkedett a tanárok fizetése, ami jelentősen hozzájárult az életszínvonaluk emelkedéséhez.

Az EB szerint a másik probléma a korai iskolaelhagyók magas aránya, amely 2010-től kezdve egyre növekszik, és Kelet-Szlovákiában már eléri a 14 százalékot. Az oktatási tárca ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy a hátrányos helyzetű tanulók iskoláztatását az állam anyagilag támogatja.

A kormány emellett elfogadta az oktatás és a nevelés fejlesztésének nemzeti programját, melynek egyik prioritása a marginalizálódott roma közösségek és a hátrányos helyzetű tanulók integrációja. Ennek keretében

teljesen fel akarják számolni a roma diákok etnikai alapú szegregációjának minden formáját (térbeli, szervezeti, fizikai vagy jelképes).

Az EB által közzétett Oktatási és Képzési Figyelő 2019 a pozitívumok között a kisgyermekkori oktatás és nevelés, valamint az egész életen át tartó tanulás területén tapasztalható javulást emelte ki. Előbbi elsősorban a hátrányos helyzetű családokból származó gyerekeket segíti.

Az SZK Nemzeti Tanácsa június 27-én fogadta el az oktatási törvény módosítását, amely kötelezővé teszi az ötéves gyerekek számára az iskola-előkészítő oktatást.