Fotó: tyzden.sk

Andrej Danko, a parlament és az SNS elnöke kifogásolja a módszert, ahogy a kormány elfogadta a minimálbér emeléséről szóló javaslatot. Szerdai sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy a vonatkozó kormányrendeletet szavazással, nem pedig konszenzussal fogadták el, ahogy eddig, annak ellenére, hogy néhány nem smeres miniszter panaszt emelt ez ellen.

Danko bevallása szerint azt kérte Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfőtől, hogy halassza el a minimálbér emeléséről szóló javaslatot. A házelnök elnézést kért a nyilvánosságtól az „érzéketlen propaganda” és a szakszervezetek kihasználása miatt. Egyben bejelentette: levelet küld a szakszervezetek szövetségének. Ugyanolyan szerződést fog kérni tőlük, amilyen a Smer-SD pártnak is van.

Danko felelőtlenségnek tartja a minimálbér jóváhagyott emelését, és felteszi a kérdést, hogy az milyen hatással lesz a költségvetésre és a vállalkozókra. Hozzátette: az SNS a rendszerszintű emelést részesíti előnyben, és a minimális nyugdíjat támogatja.

A házelnök szerint a béremelés tekintetében az államnak először tükörbe kellene néznie. „Először az állam adja meg a minimálbért, utána sanyargassa a vállalkozókat, diktáljon a magánszektornak” – hangsúlyozta Danko, aki szerint a kormányfő politikai reklámot csinált a minimálbér emeléséből.

A kormány szerdán jóváhagyta, hogy 520 euróról 580 euróra emelkedjen a minimálbér összege. Ezt Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő jelentette be a kormányülés után. Az emelést a miniszterek nem konszenzussal fogadták el, az SNS tárcavezetői és Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-miniszter ugyanis tartózkodtak.