Illusztráció (Fotó: montázs, Csonka-Ákos, alap: psychiatryadvisor.com)

Rég nem látott hevességű indulatokat váltott ki tájainkon a hír, hogy az MKP és a Híd tárgyalódelegációi megegyeztek az összefogás szándékának javaslatáról.

Egyetértő, támogató véleménnyel, hozzászólással alig-alig lehet találkozni, szinte mindenki elmarasztalóan viszonyul e különös házasság lehetőségéhez. És bármilyen furcsán hangozhat, ez tulajdonképpen borítékolható volt.

Az, hogy immáron 5 párt keresi a magyar választók kegyeit, ráadásul egyre több szlovák párt is él a lehetőséggel, nem beszélve a politikai indíttatású mozgalmacskákról, melyek bár önállóan nem indulnak választáson, de büszkén veszik ki részüket a megosztósdiból, garantálja a totális bábeli zűrzavart és a káosz elburjánzását. Ilyen közállapotok mellett pedig biztosra vehető, hogy mindebben nem nagyon lesz köszönet. Igazából még csak felelősöket sem kell különösebben keresni, mert ehhez mindenki pont ugyanannyival járult hozzá.

Tény, hogy Bugár nyitotta ki Pandora szelencéjét 2007-ben, de azóta mindenki szépen előrángatta a maga démonját a dobozból.

Ennyi szereplő mellett pedig bárki is egyezne meg bárkivel, mindig lesz olyan szereplő, aki az óvatosan felépített homokvárba páros lábbal csúszik bele, de talán még oda is piszkít.
Nem szeretnék „énelőremegmondtamozni”, de a közéletünkért aggódó kollégákkal már több mint fél éve megjósoltam mindezt.

Nem véletlenül törtünk lándzsát a vianovásokkal és jó néhány pragmatikus MKP-s politikussal a jobboldali ellenzéki pártokkal alkotott koalíciós út mellett (leánykori nevén: Matovič-vonal), hogy ebben megőrizve Kočner- és Gorilla-mentes tisztaságunkat, megtartva az MKP arculatát és értékeit, tudjunk egy a jövőnek makulátlan, biztos jövőt teremteni.

Még csak nem is kellett volna nyakig beleállni abba a dagonyázásba, ami idestova tíz éve jellemzi a közösségünket, mivel a felhalmozódott botrányok miatt a választók és Igor (a Matovič) végrehajtották volna az ítéletet. Nekünk csak egy kávét kellett volna kérni feketén vagy tejjel, cukorral, ki hogy szereti…

Egyesek részéről viszont valóságos boszorkányüldözés kezdődött meg irányunkban ez miatt. Már csak fokhagymafüzért nem aggattak a nyakunkba és nem locsoltak ránk kereszteket szenteltvízzel, hogy mit képzelünk mi, hogy szlovákokkal szövetkezzünk szülőföldünk és közösségünk érdekében.

Hiszen a MAGYAR EGYSÉG és az ÖSSZEFOGÁS, bezzeg az milyen jó, és aki ezt nem akarja, az galád hazaáruló etcetera, etcetera.

Majd pár napja, amikor kiszivárgott némi foszlány az MKP-Híd-delegációk megegyezési javaslatáról, mindezek a hangok egy emberként váltottak kánont és szegültek szembe a „kiegyezéssel”.

Na, de kérem, hát nem ezt akarta a vox populi? Nem erről szólt a magyar egység, az összefogás és a csak egy lista legyen vágyakozás? Mert a felek éppen ennek a nyomásnak engedve ásták el mégis a csatabárdot. Ezért, aki az elmúlt fél évben csak kiejtette a száján, hogy magyar egység és összefogás vagy egy lista, annak most az első sorban kellene tapsolni, beleértve azokat a pártokat, mozgalmakat, melyek ezért jöttek létre.
Ezért kategorikusan ki kell állnom a tárgyalódelegáció tagjai mellett is, akik tető alá hozták ezt a fura javaslatot, mert ők annak a nyomásnak engedve tették ezt, amit a fent felsoroltak és közösségünk egy jó része helyezett a vállukra. Nem éri csak az ő nyakukba varrni az egészet, pont ugyanolyan ludas mindenki ebben, aki efelé terelte a közhangulatot…

Persze, értem én a felháborodást, hogy Bugár, meg Jakab, meg Bastrnák (és egyébként még sokan mások), de akkor ezen emberek, pártok, mozgalmak részéről az nettó parasztvakítás volt, hogy úgy beszélünk egységről, összefogásról és egy listáról, hogy abból kizárunk bárkit is. Ezért mondtuk, hogy míg vannak olyan szereplők, akik inkompatibilisek a közösségünk képletébe, ám nem hajlandók visszalépni, ellenben jelenlétük zavaró és teljesen nem megkerülhető, addig ne beszéljünk egységről, összefogásról vagy egy listáról, hanem

teremtsük meg annak feltételeit, hogy a márciusi tabula rasakor abból jövőt lehessen teremteni a közösségünknek immár tisztán, emelt fővel.

Visszatérve a paktumjavaslathoz. Nem akarok vészmadárkodni, de érintettként szinte kizártnak tartom, hogy az MKP egyes döntéshozó szervei áldásukat adnák ezen feltételek mellett erre a javaslatra. Így pedig majd mindenki fellélegezhet és indulhat külön – ahogy eddig is – a valószínűsíthető eredménytelenség tudatában. Illetve nem teljesen külön, hiszen a két szekértábor majd jól összefog önmagával, az MKP a belőle alakult Összefogással, Simon Zsolttal és a mozgalmakkal, a Híd pedig az MKP leszalámizására életre hívott MKDSZ-szel. Sőt az is biztosra vehető, hogy mindenki a slágerként futó összefogás nótát fogja dúdolni a kampányban, mutogatva a másikra, hogy az mennyire nem akart eléggé összefogni. Az eredményt pedig mindenki jósolja meg magának, én megtettem párszor…

Mindemellett érthető, sőt akár talán még elfogadható érv az is, hogy nem kell foggal-körömmel, mindenáron a parlamenti képviselet (jól megvagyunk nélküle immár 9 éve), csak akkor legyen ez kimondva.

A kampányra szánt költségeket utalja át mindenki Böjte atyának – ott lesz a legjobb helyen – és február 29-én este nézzük meg a választási műsort a Markízán.

Persze, reménykedni és hitegetni mindig lehet, akárcsak tagadni a matematikát, de körülbelül annyi értelme van, mint szentül meggyőződve hirdetni, hogy a Föld lapos.