Fotó: aktuality.sk

Katarína Cséfalvayová és Martin Fedor távozása után újabb embereket veszít a Most-Híd. Peter Kresák parlamenti képviselő bejelentette, távozik a párt frakciójából. Kresák a pártnak nem volt tagja, csak a parlamenti klubjának. A volt alkotmánybíró azonban valószínűleg nem sokáig marad pártmez nélkül, azt rebesgetik ugyanis, hogy Drucker Jó Választás pártja felé kacsingat. Ugyanebbe a pártba lépett be a Bugárékat faképnél hagyó Katarína Cséfalvayová és Martin Fedor is.

Azzal kapcsolatban, hogy belép-e Drucker pártjába, Kresák nem kívánt nyilatkozni, csak annyit mondott, ha majd aktuális lesz, a média is tudomást szerez róla.

Távozása indokaként Kresák azt jelölte meg, nem tetszik neki, hogy a Most-Híd további kisebbségi pártokkal szövetkezne a választások előtt.

„Peter Kresák távozásának időzítése nem meglepő, és a képviselő úr abbéli szándékát jelzi, hogy csatlakozni kíván a többi politikai turistához, akik ebben pártban landoltak” – jelentette ki a Most-Híd szóvivője Kresák távozásának híre kapcsán.

Kresák, akinek az SOP-tagság után ez lenne a második párttagsága, alkotmányjogász is volt, részt vett az alkotmány 2000-2001-es módosításában is, illetve annak a képviselői törvényjavaslatnak a kidolgozásában, amellyel megszüntették a Mečiar-amnesztiákat. Ha Kresák elhagyja a Most-Híd frakcióját, a koalíció 73 képviselőre csökken, de még mindig számíthat néhány független képviselő szavazatával, akik a Sme rodina és a Mi Szlovákiánk Néppártból távoztak.

Gál Gábor már nem akar rajta lenni a Most-Híd listáján

Úgy tűnik, Gál Gábor sem lesz rajta a Most-Híd listáján a következő parlamenti választások alkalmával. Az igazságügyi miniszter a mai kormányülés után jelentette be, hogy nem szerepel a párt listáján a jövő évi választáson. Arra a kérdésre, hogy mi ennek az oka, Gál nem adott egyértelmű választ, családi okokra hivatkozott, meg arra, hogy kiégettnek érzi magát. Azt állítja, semmilyen más pártnak a listáján nem lesz rajta.

„Végleg istenhozzádot mondok a politikának. Visszatérek az ügyvédi hivatásomhoz” – mondta.”

Bugár Béla pártelnök szerinte elfogadta a döntését.

(Forrás: Aktuality.sk)