Hol másutt köszönthették volna a 85 éves irodalomtörténészt, mint a Petőfi Irodalmi Múzeumban? Hiszen közéleti munkásságának színhelyei közül a MTA túl ünnepélyes lett volna a humoráról is ismert Széchenyi-díjas tudóshoz, a Magyar Írószövetség ülésterme pedig túl szűk az itthoni és külhoni barátok számához. A PIM azért is illik legjobban Pomogáts Bélához, mert a patinás épületben őrzött művek jelesebb szerzői között aligha akad olyan, akinek neve ne fordulna elő az általa írt vagy szerkesztett több mint 160 kötetben.
A kötetek száma alapján is méltán nevezte az ünnepséget levezető Bertha Zoltán irodalomtörténész, egyetemi tanár „grandiózus kulturmissziónak” az életművet, alkotóját pedig a „magyar irodalomtörténet lelkiismeretének”.
Ezután bemutatta a Magyar Művészeti Akadémia kiadójánál megjelent emlékkönyvet, amelynek létrehozói ott ültek a pulpituson az ünnepelttel együtt: Benedek Anna, a PIM munkatársa készítette Gáspár Györggyel együtt a kötet alapját képező életinterjút. Az előszót Cseke Péter kolozsvári irodalom- és eszmetörténész, nyugalmazott egyetemi tanár írta. Az ugyancsak Széchenyi-díjas Szörényi László pedig az MTA Irodalomtudományi Intézetében az igazgatóhelyettesi poszton váltotta Pomogátsot, de nemcsak kollégák voltak, civilben is jó barátok a mai napig.
A Petőfi Irodalmi Múzeum nevében Demeter Szilárd főigazgató köszöntötte
„a magyar irodalom köztársaság” fáradhatatlan nagykövetét, akinek törődését azokban az évtizedekben is érezhették a határon túl, amikor olyan messze volt a haza.
Az erdélyi, 2014 óta Budapesten élő író, filozófus Demeter Szilárd nyíltan szólt arról, hogy 1989-ben kölcsönös bizalmatlansággal nézték egymást az anyaországiakkal, s ehhez még hozzájárult a 2004. december 5-i népszavazás keserűsége. Viszont aki mindig éreztette velük, hogy nincsenek egyedül, az Pomogáts Béla volt. Ő értette a magyarságot, mert „magyarul néz”.
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke rámutatott arra, hogy Pomogáts Béla első könyve, az 1968-ban megjelent Kuncz Aladár monográfia, előrevetítette a gazdag irodalomtörténészi életmű egész irányát: a kisebbségbe szorult határon túli magyarság szolgálatát. Egyébként nemcsak a tudós irodalmárt, de volt elődjét is köszöntötte az ünnepeltben, hiszen a rendszerváltozás után két cikluson át is betöltötte ezt a nem könnyű posztot. „Kívánjuk, hogy megalkuvást nem ismerő szellemi jelenlétét még sokáig élvezhessük!”
A hivatalos, de egyáltalán nem hivatalos hangú köszöntők után már kötetlenül folyt a beszélgetés, Benedek Anna az életút-interjú felvételének mozzanatait emlegette. Cseke Péter azt idézte fel, hogyan vonta be őt az anyanyelvi konferenciák munkájába Pomogáts Béla, aki negyedszázadon át elnöke, azóta tiszteletbeli elnöke a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának. Szörényi László pedig vidám történeteket mesélt arról, hogy fiatalabb munkatársként hogyan csodálta, amikor barátja számos előadásában derűsen döntögette az akkori kultúrpolitikai tabukat.
Lenyűgözően nagy, de sosem nagyképű műveltség, remek humor, vidám történetek a közel- és a régmúlt hírességeiről – ezek voltak (az anyanyelvi konferenciák tudósítójaként tapasztaltam) Pomogáts Béla fegyverei a kényes helyzetek megoldására. Ezek a képességei segíthették vissza az 56-os szerepléséért kapott börtönbüntetés, internálótábor, rendőri felügyelet után fokozatos visszatérését a polgári életbe, majd választott hivatásához.
A 160 könyvből nem lehet „kedvenceket” kiemelni, de ha végigfut a szemünk a listán, nem nehéz felfedezni a számára legfontosabb témaköröket: határon túli magyar irodalom, nyugati magyar irodalom, Trianon, 1956, nyelvünk és kultúránk.
Mindegyik témakörben számos monográfiát írt, de megannyi tematikus válogatást is szerkesztett. Persze az olyan kötetek, mint az Irodalmunk szabadságharca: egy esztendő irodalmi élete 1956 vagy Querela Hungariae – Trianon és a magyar irodalom csak a rendszerváltozás után jelenhettek meg. Ha a szerzők arányát nézzük, feltűnik az erdélyiek nagyobb jelenléte, ami a két háború közti korszak irodalmának nagyobb súlyából is fakad, míg a Felvidéket főként számos Márai-tanulmány képviseli abból az időből, illetve Trianonnak a szellemi életre gyakorolt hatásának elemzése.
A háború utáni kisebbségi irodalomról az első áttekintés még ilyen címmel jelenhetett meg 1974-ben: A Dunánál – A szomszédos szocialista országok magyar költői. Egy későbbi, átfogó felvidéki összefoglaló: Kisebbségben és magyarságban – Tanulmányok a szlovákiai magyar irodalomról (1997). De gyakoribbak az összehasonlító tanulmányok, például: Magyar régiók, Különbözés az egységben – egység a különbözésben (2005).
A nyugati magyar irodalomról – az 1970-ben kezdődött anyanyelvi konferenciák miatt is –már a rendszerváltozás előtt számos kötet jelenhetett meg, de 1990 után természetesen jelentősen bővült az említendő írók köre.
Az életműbe olyan hasznos összeállítások is tartoznak, mint a Magyar ünnepek – Verses kalendárium, vagy Nyelvhaza – Százhárom vers a magyar nyelvről, vagy „Hol vagy István király?” – Szent István alakja a magyar irodalomban.
Egyébként a születésnapi ünnepségek – nemcsak a PIM-ben tartott – messzebbre kerülnek a tényleges naptól.
Ugyanis Pomogáts Béla október 22-én született, s a 30 évvel ezelőtti változásoknak köszönhetően akkor mindenki valamelyik közösségi megemlékezésen vesz részt, így maga az ünnepelt is, aki emlegeti, hogy a legszebb születésnapi ajándékot 1956-ban kapta: a forradalmat.
Kérdésekre válaszolva beszélt ifjúságáról, a pestújhelyi szülői házról, orvos édesanyjáról, építészmérnök édesapjáról, a piarista gimnáziumról, utazásairól, találkozásairól, s végül köszönetet mondott az ünnepségért, mert 80 év felett már minden ilyen baráti találkozó nagy érték. S még mielőtt ő vagy a hallgatóság meghatódhatott volna, sietett közölni ismert humorával, hogy a köszöntőkben emlegetett közéleti szerepek és díjak közül kimaradt a legfontosabb: „A legjobb macskatartó díj”.
Mivel az életműben is szép számmal fordulnak elő a doromboló társakról szóló összeállítások, és a Pomogáts házaspár cicáit a képes magazinok fotósai is kedvelik, nem volt szükség súgóra, hogy mi legyen a főajándék az ünnepeltnek átadott italos zacskók, és a feleséget, Klárit megtisztelő virágcsokrok mellé: természetesen egy fehér hollóházi porcelánmacska.
