Fotó: HNonline.sk

Kitűzte az előzetes meghallgatás időpontját a bazini Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében.

A meghallgatás Sz. Tamás vádlott és társai ügyében december 19-én 9 órakor kezdődik Bazinban – tájékoztatott Katarína Kudjáková, a Specializált Büntetőbíróság szóvivője. Alena Zs., Sz. Tamás és Miroslav M. vizsgálati fogságban van.

„Értesítést kaptunk az előzetes meghallgatás időpontjáról. Javasoltuk, hogy tartson nyilvános ülést a bíróság. El fogom mondani a nyomozással kapcsolatos kifogásaimat” – közölte a TASR hírügynökséggel Marek Para, a vádlott ügyvédje.

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze október 21-én emelt vádat Marian K., Alena Zs., Miroslav M. és Sz. Tamás ellen Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása miatt. Hat bűncselekmény miatt emeltek vádat, ezek közül kettő szándékos emberölés. A. Zoltán vádalkut kötött az ügyésszel, az ő ügyében még nem tűzték ki a meghallgatást.

A vád szerint Marian K. 2017 végén, vagy 2018 elején rendelte meg Ján Kuciak meggyilkolását Alena Zs.-nál. Bosszúból ölette meg, amiért az újságíró nyilvánosságra hozta, hogy gazdasági bűncselekményeket követett el. A nyomozati irat több mint 25 ezer oldalas, több melléklettel egészítették ki. A vádirat 93 oldalas.

Miroslav M. és Sz. Tamás ellen a Kuciak-gyilkosság mellett Peter Molnár gútai vállalkozó meggyilkolása miatt is vádat emeltek. Molnárt 2016-ban ölték meg. Miroslav M.-et, Sz. Tamást és Marian K.-t tiltott fegyverkezéssel is vádolják.

Ján Kuciakot és Martina Kušnírovát 2018. február 21-én gyilkolták meg nagymácsédi otthonukban. A megrendelő legalább 70 ezer eurót fizetett a gyilkosságért. A kettős gyilkosság után megmozdulásokat szervezett a Tisztességes Szlovákiáért (Za slušné Slovensko) kezdeményezés. A kialakult helyzet miatt változások történtek a kormányban, Robert Ficót Peter Pellegrini (mindkettő Smer-SD) váltotta a miniszterelnöki poszton.