November 8-án, pénteken este a dunaszerdahelyi járásbeli Medvén a Csemadok idén újraalakult helyi szervezete vendégül látta a medvei gyökerekkel rendelkező Gubík Ágnes színésznőt. A rendezvényre nagy érdeklődés mellett került sor a helyi kultúrházban.
Az estét Szabó Adrianna tanárnő felkészítésével a Janiga József Művészeti
Alapiskola énekes lányainak műsora nyitotta meg.
Ezt követte a kötetlen beszélgetés Gubík Ágnes művésznővel, aki örömmel
fogadta el a helyiek meghívását. Együtt felelevenítették a medvei gyerekkori
emlékeket, a vidám szánkózást a Duna töltésén, az ízletes, sörben sült dunai halat
és a nagypapa, Imre bácsi élethű meséit, melyek nagy szerepet játszottak abban,
hogy a színészi pályát választotta. Ma is előszeretettel merít a régi emlékekből,
mint a disznóvágás, a mama kelt tésztái, kalácsai vagy a híres medvei
búcsúi bálok.
A közönség soraiban helyet foglaló fiatal lányok csodálattal hallgatták Ági
szavait, többen is színészi pályáról álmodtak. Sok-sok tanáccsal látta el őket a
művésznő, és biztatott mindenkit, hogy merjenek nagyot álmodni, soha ne adják
fel a reményt, hogy vágyaik valóra válhatnak. A résztvevők kérdéseire kedvesen, közvetlenül, mosolyogva válaszolt.
Végezetül egy közösen elszavalt verssel zárták az estét. A rendezvény sikerén felbuzdulva a helyi szervezők a jövőben továbbiakat terveznek.