Menyhárt József (Fotó: Neszméri Tünde/Fevidék.ma)

A jövő februári parlamenti választásokig nem maradt sok idő, a pártok jelölőlistáit december elsejéig kell leadni. Jelenleg öt magyar párt indul a választók szavazataiért, így nem tűnik egyszerűnek a parlamenti küszöb átlépése. A Kossuth Rádió ma reggeli adásában Menyhárt Józsefet, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökét kérdezték arról, lát-e még esélyt a közös listára?

Menyhárt József válaszában elmondta, a közös magyar lista megvalósul. Emlékeztetett: az MKP az európai parlamenti választásokon nem egész négyszáz szavazattal maradt alul, és már akkor kezdeményezték az egységes magyar politikai érdekképviselet megteremtését.

„Tárgyalásokba kezdtünk, a legerősebb pártok egyeztetését szorgalmaztuk” – fogalmazott. A Híd és az MKP először koalícióról, majd választási pártban való együttműködésről egyeztetett mindaddig, amíg négy politikai szubjektum küzdött a félmilliós felvidéki magyar közösség képviseletéért a szlovák törvényhozásban – hangsúlyozta.

„Elindult viszont egy mozgalom, amely most már a Magyar Közösségi Összefogás nevet viseli” – húzta alá a nyár végén megrekedt Híd–MKP tárgyalások után megalakult Összefogás mozgalom szerepét. Az MKP elnöke szerint fontos volt, hogy a tárgyalóasztalhoz mindenki leülhessen. „Az egyeztetések során világossá vált, hogy a félmegoldások sehová sem vezetnek” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Híd párt nem tudott elvi döntést hozni abban a kérdésben, hogy a Szlovákiát korrupt országgá tevő Smer kormánytól elhatárolódjon.

Menyhárt szerint most kulcsfontosságú, hogy a magyar pártok a kormányváltó erőhöz csatlakozzanak. Hangsúlyozta: „három párt, a Magyar Fórum, a Magyar Közösség Pártja és a névváltoztatás után a Magyar Közösségi Összefogás magyar listát indít”.

Kifejtette azt is, hogy a választók elé olyan lista kerül, amely etnikai alapon azokat az elveket követi, melyek célja a polgári és nemzeti közösségek egyenjogú és egyenrangú társadalmi állapotának kialakítása.

„Szeretnénk elérni, hogy törvény szabályozza a nemzeti közösségek és a többségi nemzet viszonyának alapkérdéseit”

– tette hozzá. Menyhárt rámutatott arra is, hogy a lista politikai képviseletként mindenképpen meg fogja jeleníteni azokat az ügyeket, amelyeket a felvidéki magyar közösség harminc éve fontosnak tart.

Arra a kérdésre, hogy mennyire reménytelen abban bízni, hogy a Híd is belépjen ebbe az összefogásba, Menyhárt József úgy válaszolt, ennek a listának már most vannak tagjai, akik a Híd pártjából léptek ki a közelmúlt eseményeinek hatására.

„Az MKP Országos Tanácsa  azon volt, hogy a két nagy párt megtalálja a közös hangot. Ezen a listán lesznek a Hídból kilépett politikusok és továbbra is nyitott a lehetőség, hogy aki szeretne magyarként, etnikai alapon politizálni, az erősítheti ezt a listát”

– emelte ki Menyhárt. Elmondta viszont azt is, hogy az öt magyar politikai szubjektum mellett megjelentek a szlovák pártok magyar platformjai, amelyek rendkívüli veszélyt jelentenek. „Azt sugallják a magyar választóknak, hogy ők, szlovák pártként, magyar politikusokkal majd képviselni fogják az érdekeiket. De ez nem működik” – hangsúlyozta az MKP elnöke, aki szerint erre elég példát láttunk már az elmúlt évtizedekben.

„Egységben van a jövő, egységben az erő” – zárta gondolatait, hozzátéve, hogy a Híd számára még mindig adott a lehetőség, hogy újragondolja a helyzetet. „Úgy gondolom, hogy a Híd előtt még mindig ott a lehetőség – bár az álláspontok távolodnak –, hogy ha újragondolja ezt a kérdéskört, akkor a tárgyalások újrakezdődhetnek” – fogalmazott. Valószínűnek tartja azonban, hogy a Magyar Közösségi Összefogás egysége mellé az MKDSZ és a Híd egy másik lista indítását tervezi.