Húsz beszélgetést rögzített filmre munkatársaival Csoóri Sándor özvegye, Balogh Júlia. Kivétel nélkül valamennyien a három éve elhunyt költő-író barátai, munkatársai voltak. A szervezők így kívánnak emléket állítani annak az embernek, akit – amint azt életútjának kutatói közül oly találóan jegyezte meg valaki – „olykor szociográfiai pontosság, olykor festői víziók, olykor utánozhatatlan emberi-nemzeti aggódás” jellemzett.
A húsz filmre rögzített beszélgetés húsz olyan kortársat szólaltat meg, akik Csoóri Sándorra – valamennyien saját élményeik alapján emlékeznek. Most, november 21-én délután is ez történt, amikor is előbb a filmben Pálfy G. István, a vetítést követően pedig Balogh Júlia Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban kérdezte Duray Miklóst.
Duray Miklós az 1960-as évek közepe óta, még a pozsonyi JAIK vezetőjeként ismerkedett meg Csoóri Sándorral, akkor, amikor Fábry Zoltán nyomtatásban csak 1968-ban megjelent esszéjét, vádiratát vagy inkább felkiáltását – fogalmazott Duray Miklós – még csak kéziratban tudta olvasni.
Példaadó, megrázó volt „A vádlott megszólal”, amelyet a kommunizmusból kifejezetten az 1945-ös csehszlovákiai német- és magyarellenes etnikai tisztogatás hatására kiábrándult Fábry küldött el a csehszlovák politika meghatározó személyiségeinek: nemcsak politikusoknak, hanem a kultúra és a művészet irányítóinak is. Nem következmények nélkül, hiszen Fábry csupán 1948 decemberében jutott publikálási lehetőséghez, akkor tudta csak megtörni a körülötte kialakított csendet – mert addig hallgatnia „kellett”.
Ahogy Duray Miklós fogalmazott, a „felvidéki magyar írásbeliség 1945 utáni csúcsteljesítménye” után 1978-ban megjelent a másik nagy port felkavaró mű, amelyet Janics Kálmán Svájcban jelentetett meg. A hontalanság évei című munka már-már szociológiai igényességgel gyűjtötte össze a csehszlovák államhatalom magyarellenes intézkedéseiről szóló tudósításokat és a kötethez Illyés Gyula írt előszót.
Míg Fábry alapvetően személyes élményekből merítve, addig Janics hivatalos forrásokra, újságcikkekre támaszkodva szembesítette a hatalmat és a közvéleményt a csehszlovák hatalom magyarellenes lépéseivel.
Duray Miklósnak ekkor már élő kapcsolata volt a magyarországi demokratikus ellenzékkel, köztük a magyarországi Charta 77-et kezdeményező Bence György filozófussal, akinek javaslatára Duray saját élményekből táplálkozó, mégis a csehszlovák valóság magyarság elleni lépéseit is dokumentáló összefoglaló megírásába kezdett 1978 nyarán. Eredetileg azért, ha valamilyen baleset érné, akkor legyen kéznél olyan forrás, ami segít tájékozódni – fogalmazott Duray Miklós.
Valójában tehát nem életrajznak, hanem korrajznak készült a Kutyaszorító. Íróasztalnak szánt munkáról volt szó, csak később vált azzá, amivé aztán lett, hiszen a Kutyaszorító – Önéletrajz és beszélgetések önmagammal című, végül 1983-ban kiadott könyv ilyen szempontból is formabontónak számított. Bence György javaslata volt, hogy Duray Miklós Csoóri Sándort kérje meg az előszó megírására, aki Illyéshez képest az írók fiatalabb nemzedékéhez tartozott és egyszerre volt liberális, népnemzeti, de – Duray Miklós szerint – tulajdonképpen egyik skatulyába sem sorolható, ugyanakkor „értékközpontú gondolkodó”.
Duray Miklóst 1978-79-től kezdve előbb megfigyelték, aztán 1982-ben Pozsonyban letartóztatták. 1983-ban jelent meg Püski Sándor jóvoltából New Yorkban a Kutyaszorító – Csoóri Sándor előszavával, amiért Csoóri Sándort eredetileg ki szerették volna zárni az Írószövetségből, de aztán a magyar kommunista hatalom beérte egy év szilenciummal.
Míg Csoóritól Kádárék Magyarországon féltek, Duraytól Csehszlovákiában – nem. Az ő első, 1982-es letartóztatásakor vele kapcsolatban egyszerűen a csehszlovákiai hatalom durva bosszúja érvényesült. 1984-es második letartóztatását már lélektanilag sokkal könnyebben viselte. Kétszeri letartóztatása során összesen 450 napot töltött börtönben, de 1985 májusa után már azt csinált, amit akart! Duray Miklós további sorsának jobbra fordulása csak annak volt köszönhető, hogy pozsonyi meghurcolása magyarországi belpolitikai problémaként jelent meg.
Az Írószövetség részéről nemcsak Csurka István, hanem Mészöly Miklós is ott volt a pozsonyi tárgyaláson és Budapesten az egyetemeken a szabadon bocsátására mozgósító röpcédulák jelentek meg.
Azt már korán megtapasztalta – fogalmazott a felvidéki magyar politikus –, hogy a demokratikus ellenzék körében vannak olyanok, akiknek semmiféle nemzeti elkötelezettségük nincs. Ez volt az egyik tényező, ami miatt a Szabad Kezdeményezések Hálózatából a Szabad Demokraták Szövetségével az 1980-as évek második felében megszakította a kapcsolatot. A másik: az SZDSZ vezetői kifejtették, hogy ők magukat Károlyi Mihály szellemi örököseinek tekintik! Ő viszont Károlyi Mihályt nemcsak akkor, hanem ma is nemzetvesztő politikusnak tartja.
Ami Csoóri Sándorral való további kapcsolatát illeti, Duray Miklós máig büszke rá, hogy 1992-ben benne vetődött fel, hogy a magyarországi író-költő legyen a Magyarok Világszövetségének az elnöke és Dobos László közvetítésével juttatták el hozzá a felkérést. „Meglepetésszámba ment, amilyen harmóniával a magyar szellemi és politikai közélet Csoóri elnökké választását fogadta” – jelentette ki Duray Miklós.
Tragikusnak tartja a Magyarok Világszövetsége körében 2000-ben bekövetkező vezetőváltást és politikai baklövésnek a kettős állampolgárságról szóló népszavazást is! Sajnos, ma sincs egységes nemzetkoncepció a magyar politikában – állapította meg Duray Miklós.
