Csökkenteni kell a menedékkérők befogadásától elzárkózó európai uniós tagállamok közösségi támogatását – mondta egy szerdai nyilatkozatában a luxemburgi külügyminiszter.

Jean Asselborn a Görögországban tartózkodó felnőtt kísérő nélküli kiskorú menedékkérők helyzetéről szóló vitához hozzászólva a Der Spiegel című német hírmagazinnak azt mondta, hogy az ügyet nem néhány tagállam összefogásával, hanem egy uniós szintű megállapodással kell rendezni.

A szocialista politikus elképzelése szerint a kísérő nélküli kiskorú menedékkérőket el kell hozni a görögországi táborokból és szét kell osztani az EU-ban, a befogadásuktól elzárkózó tagállamok uniós támogatását pedig csökkenteni kell.

Mint mondta, a következő, 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló hosszú távú EU-s költségvetést tekintve erőteljesen negatív következményekkel jár, ha egyes tagállamok elzárkóznak alapvető emberiességi kérdések megoldásától.

Hozzátette, hogy a görög–török tengeri határvidéken fekvő görög szigeteken működő táborokban, részben súlyos körülmények között elhelyezett emberek legkevesebb háromnegyede jogosult menedékjogra.

„Ezek az emberek nem Görögországba jöttek, hanem az EU-ba, és az EU-nak meg is kell oldania ezt a problémát”

– hangoztatta a rangidős uniós külügyminiszter a Der Spiegel hírportálján ismertetett nyilatkozatában.

„Az EU több, mint 27 ország együttvéve” – folytatta Jean Asselborn, kiemelve, hogy az EU közösség, közös érdekekkel, és ezért a következő hosszú távú költségvetésről folytatott tárgyalásokba be kell vonni a jogállamiság mellett az olyan kérdésekben tanúsított szolidaritást is, mint a menekültpolitika.

Hozzátette, hogy a görög szigetek táboraiban legfeljebb 4000 felnőtt kísérő nélküli kiskorú menedékkérő tartózkodhat. Ez azt jelenti, hogy egymillió EU-s lakosra kilenc fő jut, befogadásuk senkinek sem erőfeszítés, ha valamennyi ország összefog – mondta Jean Asselborn.

Németországban hetek óta téma, hogy miként kellene segíteni a görög szigetek túlzsúfolt táboraiban elhelyezett menedékkérőknek. A kormány december elején segélyszállítmányt küldött Görögországba, a több mint 50 kamiont egyebek mellett ötezer tábori ággyal és 30 ezernél is több garnitúra ágyneművel rakták meg.

Az ellenzéki Zöldek viszont azt követelik, hogy a kormány egyoldalúan – az uniós partnerektől függetlenül, egyeztetés nélkül – vegyen át Görögországtól több ezer felnőtt kísérő nélküli kiskorú menedékkérőt.

Jean Asselborn szerint ez nem lehet megoldás, egy vagy csupán néhány tagország együttműködése nem elégséges, mert nem jelent előrelépést a menedékkérőkkel kapcsolatos kérdések európai uniós szintű rendezésében. Ezért az EU javaslattévő intézményén, az Európai Bizottságon a sor, az Ursula von der Leyen vezette testületnek kell kidolgoznia egy elgondolást, amelyről az illetékes tagállami miniszterek január 23-i informális találkozóján tárgyalni lehet – fejtette ki a luxemburgi külügyminiszter.