Fotó: Mátis Rudolf

Karácsonyig mindössze négy hét maradt, így elkezdődött a felkészülés a keresztények legszentebb ünnepére. Hagyomány Medve községben Advent 1. és 4. vasárnapján a közös gyertyagyújtással egybekötött kultúrprogram.

A december első vasárnapjára tervezett programsorozat már délelőtt elkezdődött, ekkor Nagy Pál plébános úr a szentmise keretein belül megáldotta az otthonról hozott adventi koszorúkat. A szentmise után koncertet adott a Janiga József Művészeti Alapiskola énekkara, akik vallási és karácsonyi dalokat adtak elő Orsovics Yvett felkészítésében.

Délután megszentelésre került az újonnan átadott műfüves sportpálya, a helyi sportkedvelő fiatalok nagy örömére. Ezután mindenkit szeretettel vártak a helyi kultúrházba, ahol felléptek a medvei szociális otthon lakói, medvei óvodások és a Kóczán Mór Alapiskola medvei tanulói.

A megható adventi műsorszámok után közösen meggyújtottuk az első lángot az adventi gyertyán. A szervezők persze arról is gondoskodtak, hogy senki se maradjon éhen, a teraszon mindenkit pogácsával, zsíros kenyérrel, süteménnyel, forralt borral és teával vártak. A jó hangulatot Sebestyén Tamás biztosította. December még csak most kezdődött, így sok színes programnak nézünk még elébe az év utolsó hónapjában Medvén.