Adventi zenés evangelizáció (MA, Felvidék.ma)

„Az ajtó előtt állok” címmel adventi zenés evangelizációt tartottak az ipolysági református templomban.

A rendezvény meghívottja, Mike Sámuel, a Kecskeméti Baptista Gyülekezet lelkipásztora, a zene nyelvén közvetítette az evangélium üzenetét: „Istennek nincsenek elvárásai veled szemben, úgy jöhetsz hozzá, ahogy vagy. Örömmel vagy bánattal, félelemmel vagy csalódással.”. Ismert dalai közül elhangzott többek között a Készítsétek az Úr útját, a Zene nem szól már, a Küldj ébredést.

Mike Sámuel a kecskeméti szolgálat mellett gyakori igehirdető és előadó más gyülekezetekben és konferenciákon, a zene erejével pedig a fiatalokat is igyekszik megszólítani. Nem történt ez másként Ipolyságon sem, ahol a gyülekezet örömmel tapasztalta a fiatal családok és az ifjúság jelenlétét.

Advent a várakozás időszaka, ilyenkor elcsendesülünk, magunkba fordulunk, ami nem is olyan egyszerű ezekben a fogyasztásvezérelt, felfokozott tempójú napokban, az ilyen pillanatok azonban segítenek közelebb kerülni Istenhez és embertársainkhoz.

Az adventi koncert a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával jöhetett létre.