Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) már megalakulásakor, 2013-ban kezdeményezte a Magyarországnak járó uniós fejlesztési forrásoknak a nemzetegyesítés szolgálatába állítását.

Ennek a fejlesztési innovációnak az eredményeket összegző és jövőbe tekintő első állomásaként az intézet a martonvásári Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban szakmai konferenciát szervezett.

A 2014-2020-as uniós fejlesztési időszak egyik kérdése és kihívása az volt, hogy miképpen lehet az európai közösségi kohéziós politikát és a nemzetstratégiai, nemzetpolitikai szempontokat illetve célokat összehangolni – hangsúlyozta bevezetőjében a tanácskozást levezető Molnár György, az NSKI Kárpát-medencei hálózatfejlesztési igazgatója.

Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma

A résztvevőket először dr. Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere, majd dr. Péti Márton, az NSKI elnökhelyettese köszöntötte. Ezt követően Vitályos Eszter, az EMMI európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára; Vártus Gergely, az ITM Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkárságának tervezésért és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára; valamint Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet elnöke tartott rövid köszöntőbeszédet.

A szakmai előadások sorában először az NSKI két uniós finanszírozású, Kárpát-medencére kiterjedő projektjének szakmai és menedzsment tapasztalatairól, valamint eredményeiről számoltak be.

A projektek szakmai részét Schwarcz Gyöngyi mutatta be (EFOP-1.12.1-17-2017-00003), Szabó Balázs (EFOP-3.10.1-17-2017-00002) pedig a társadalmi, gazdasági területek, illetve az oktatás témakörében tartott előadást.

Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma

Az intézet kutatói mellett az EFOP-5.2.2. „Transznacionális együttműködések” felhívás két nyertes pályázója is beszámolt eredményeikről.

Dr. Fábiánné Páger Anna
, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének képviseletében a mentálhigiénés kultúra határon átnyúló fejlesztéséről és az együttműködés eredményeiről beszélt.

Csörszné Zelenák Katalin a falugondnoki szolgálatok által megvalósított határokon átívelő kapcsolatépítés eredményeiről, tapasztalatairól számolt be. Kiss Dávid az Oktatási Hivatal Kárpát-medencére kiterjedő projektjét mutatta be, Kovács-Pifka Péter, az EMET főigazgató-helyettese pedig az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő határon átnyúló, Kárpát-medencei szintű projektjeiben szerzett tapasztalatokról és eredményekről számolt be.

Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma

Az érdekes és izgalmas előadások utáni kerekasztal-beszélgetésen az előadók mellett a közönség is bekapcsolódott a tapasztalatok és eredmények megvitatásába, illetve a jövőbeli tervek, kihívások közös átgondolásába.

Molnár György igazgató összefoglalójában elmondta, hogy az elmúlt évek igazolták az NSKI kezdeményezésének eredményeként rendelkezésre álló mintegy 14,5 milliárd Ft uniós fejlesztési forrás nemzetegyesítést szolgáló, határokon átívelő felhasználásának eredményességét.

A következő, 2021-2027 közötti uniós fejlesztési időszakra ugyanakkor az intézetnek további konkrét javaslatai is lesznek a kutatási és emberi erőforrás fejlesztési terület mellett valamennyi operatív program, így a gazdaságfejlesztés Kárpát-medencére történő területi kiterjesztésére is.

Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma

Ennek példájaként bemutatásra került az NSKI EFOP projektjének egyik következtetését, szakpolitikai javaslatát szemléltető rövidfilm, mely a nemzeti kendergazdaság Kárpát-medence méretű felépítésének lehetőségéről szól.

A videó itt tekinthető meg:

https://vimeo.com/375446409/bf8bb4509e