Többen elmondták már, s leírtam magam is egy-egy kiadványomban, hogy Ipolyságon már a XIX. század utolsó negyedében megépült a közkórház a város Homok nevű részén. Ám köztudott, hogy a megye székhelyén az első kórházként emlegetett intézményt a XIX. század első felében az akkori plébános, Király János alapította. Ez az egészségügyi létesítmény, illetve menhely a templom melletti utcában állt. Amint egy helyen olvassuk: negyven éven át ez volt „az egyetlen menhelye a legnyomorultabb embereknek”.
A Homokon aztán 1875-ben épült az első kórház, ám még ez is „híján volt minden célszerűségnek“. A millenniumi ünnepségek alkalmával Kovács Sebestény Endre (1861-1915), a tehetséges főorvos végzett széles körű gyűjtést egy új kórház építésére.
1900. szeptember 27-én át is adták a kétpavilonos, fürdőszobákkal, vízvezetékkel, erogén gázvilágítással ellátott új kórházat a kápolnával együtt.
Ez akkor a megyeszékhely büszkesége volt. A kórházalapító bronzszobra ma egy magas szürke oszlopon látható az intézmény udvarában. Síremléke a városi köztemetőben áll, a kápolna közelében. A magas, sötétszürke obeliszken látható az orvos arcának reliefes ábrázolása, alatta ezzel a szöveggel: „Dr. KOVÁCS SEBESTÉNY/ ENDRE/ hontvármegye tiszti főorvosa/ kórházigazgató/ 1861-1915“. S van emléktáblája is a főorvosnak, amely az egykori zsinagóga udvarán kialakított emlékfalon látható, rajta ezzel a háromnyelvű (magyar, szlovák, angol) szöveggel: „Dr. KOVÁCS SEBESTÉNY ENDRE/ 1861-1915) Az ipolysági kórház alapítója és első igazgatója/ August 2004!.”
A Dunától a Sztinyáig című kötetemben közöltem azt a korabeli képeslapot, melyen az olvasható, hogy Kanyó A. utódának a kiadása (Az illető ipolysági könyvkötő és nyomdász volt. Cs.K. megj.), s melyen látható az új kórház négy épületegyüttese: a fertőzőosztály, a sebészeti osztály, az apácalak és a gondnoki lak. (Csáky K., 2003:168.p.)
Megemlékeznek a kórházról a helyi kiadványok is. Az egyikben például ez olvasható: „A századforduló legfontosabb eseménye a város életében az új kórház megnyitása 1900. szeptember 27-én, dr. Kovács Sebestyén Endre vezetésével, aki a valóságban is a kórháznak áldozta életét: az I. világháború sebesült katonáitól kapott fertőzésben halt meg.” (Danis F., 1997:40.p.) A nemrég megjelent másik kiadványban pedig ez áll: „A dr. Kovács Sebestény Endre által 1900-ban modernizált városi kórház néhány szerény épületben működött. Kettőben a sebészeti és a fertőzőosztály kapott helyet, egyben az ápoló apácanővérek lakosztálya és a kápolna, a negyedikben pedig a gondnoki lakás./…/ 1918-1989 között a kórház fokozatosan bővült. Az emeletes épületet, ahol az iroda és az igazgatói lakás volt, követték a korszerűen felszerelt osztályok (sebészet, szülészet és nőgyógyászat, csecsemő- és gyermekosztály, belgyógyászat, fertőzőosztály, tuberkulózis osztály, várátömlesztő állomás, biokémiai laboratórium, rehabilitáció) és a műszaki létesítmények…” (Márton I., 2017:72.p.).
1901-ben Hont vármegye Hivatalos Közlönye is foglalkozott a kórházzal. Így tudósított: „Kórházunk teljes kiépítése szeptemberben befejezést nyert és a vízvezeték, nemkülönben a gázvilágítás létesítése által a modern berendezésű kórházak sorába lépett. Be van rendezve 70 ágyra, mely számot szükség esetén 80-ra lehet emelni. A betegforgalom évről évre jelentősen emelkedik. /…/, mely létszám emelkedésre befolyást gyakorol az a bizalom is, amellyel a szenvedő emberiség a kórház orvosait, különösen pedig annak megteremtőjét, dr. Kovács Sebestény Endrét részesíti.” (HHK, 1910. 27.sz.)
Egy másik helyen található alispáni jelentésben Czobor László ezt írta:
„A hont vármegyei kórházban a betegforgalom azóta, hogy a pavilonok kiépültek és az apáczák viselik a betegek gondját, jelentékenyen emelkedett.
Nevezetesen 1899. év IV-ik negyedében ápoltatott 57 beteg 1278 ápolási nappal. 1900. év I. negyedében ápoltatott 83 beteg 1718 nappal, vagyis félév alatt összesen 140 beteg 2996 ápolási nappal. Ellenben 1900. év IV. negyedében ápoltatott 135 beteg 3003 ápolási napon és 1901. I. negyedében 167 beteg 4201 napon. Összesen 302 beteg 7204 napon. Ami 162 beteg és 4208 ápolási nap – szaporodást mutat. Átlagos beteglétszám: Január hóban 43, Február hóban 47, Márczius hóban 52. A kórház napi ellátási díja jelenleg 1 korona 40 fillért tesz ki, melyből a kórház építésére felveendő kölcsön is kellő fedezetet nyerend.” (HHK, 1901:10.sz.)
Az említett közlöny 1918. évi 49. számában az alábbi címszó alatt tudhatunk meg többet is az intézményről: Hontvármegye „ipolysági” közkórházának alapszabályai. Ebben többek közt az áll, hogy
a közkórház Hontvármegye tulajdona. Hivatalos pecsétjében ott a vármegye címere s az alábbi körirat: Hontvármegye ipolysági közkórháza.
Olvashatunk a kórház tiszti, kezelő-, ápoló- és szolgaszemélyzetéről is, amely a következőkből állt: igazgató főorvos, alorvos, gondnok, havidíjas, gépész, 4 ápoló, 2 konyhacseléd, 2 mosónő, 1 mindenes. Az ápolószolgálatot a Paulai Szt. Vincéről nevezett irgalmas nővérek látták el a melléjük beosztott 1-1 világi ápolóval, illetve az ápolónő segédkezése mellett. A kórház ekkor már 120 ágyra volt berendezve, melyek a „következőképp osztattak meg”: az A pavilonban volt három kórterem 33 ággyal, itt feküdtek a férfi sebészeti betegek. Ezenkívül volt egy elkülönített kórterem az elmebetegek számára. A B pavilonnak öt kórterme volt 40 ággyal. Itt a bel-, illetve bujakóros betegek feküdtek.
A C pavilon ugyancsak három kórteremmel rendelkezett, ahol összesen 24 ágy volt a női belgyógyászati és sebészeti betegek részére, valamint a szülő nők elhelyezésére. A D pavilonban volt 4 kórterem 1-1 ággyal a külön betegek részére, 1-1 kórterem 9, illetve 8 ággyal a női fertőző, illetve bujakóros betegek számára.
A kórházkápolnáról szintén tudósít Hont vármegye Hivatalos Közlönye. Az utóbb idézett számban azt írják, hogy „A kath. istentisztelet az intézet kápolnájában az orvosi beteglátogatások idején kívül tartandó”. Tudjuk, hogy 1950-ben a kápolnát felszámolták, az itt szolgáló apácákat elküldték a kórházból. A Monarchia utolsó éveiben Bartus Lajos volt a kórház lelkésze, s az ő visszaemlékezéseiben olvassuk, hogy
a kórház apácáit és lelkészét már 1919-ben is megalázták, a Magyar Tanácsköztársaság katonái akadályozták munkájukat, arra próbálták kényszeríteni őket, hogy álljanak ki a rendből, a pap pedig nősüljön meg.
A kápolna alapításáról, illetve felszenteléséről ugyancsak a közlöny ír részletesebben. Az 1901. évi 10. számban például ezt olvashatjuk az alispáni beszámolóban: ,.A hont vármegyei kórház október 10-én adatott a paulai Szt. Vinczéről nevezett irgalmas nővérek gondozására. Mely napon dr. Rajner Lajos prelátus úr fényes segédlettel és nagy számú díszes közönség jelenlétében avatta fel a kórház kápolnáját, s egyben 4000 koronával belépett a kórház nemes alapítói közé.
Nem első áldozat ez tisztelt bizottság, melyet dr. Rajner Lajos prelátus a közjónak meghozott.
Ott találjuk az ő nevét a legkegyesebb adakozóink sorában; nincsen kulturális, vagy emberbaráti cél, melybe kérés folytán segítséggel hozzá nem járulna, mely nemes tett értékét fokozza az, hogy ő Méltósága állandón fiúi szeretettel emlékezik Hontvármegyére. Ugyanazért méltó ő bizalmunkra és elismerésünkre. Miért is indítványozom, méltóztassék dr. Rajner Lajos prelátus úrnak jegyzőkönyvi köszönetet mondani újabb adományáért, és köszönetét a jegyzőkönyvi kivonat kézhez küldése által vele közölni.” Rajner, az ipolyviski születésű egyházi méltóság egyébként később főpap, azaz püspök lett. Testvérbátyja volt az ipolysági temetőben nyugvó dr. Rajner Géza főorvosnak, aki már az 1875-ben épült sági kórházban is dolgozott.
