Fotó: MTI

Petőfi Sándort és Szendrey Júliát közösen ábrázoló szobrot avattak a nyugat-kínai Csungkingban. Szórádi Zsigmond Kokárda virága című alkotása a Külgazdasági és Külügyminisztérium adománya Jücsung kerület önkormányzatának a magyar–kínai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulója alkalmából.

A Magyarország Csungkingi Főkonzulátusának szervezésében felállított, kettős szobor avatásán Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó és Csang Ling, Kína Népi Politikai Tanácskozó Gyűlésének helyettes elnöke mondott ünnepi beszédet.

Szőcs Géza az MTI-nek pénteken elmondta, a szoborállítás annak a stratégiának a része, amely a magyar külpolitikai apparátuson keresztül Nyugat-Kínában is meg akarja jeleníteni Magyarországot, hiszen eddig csak Pekingben és a tengerparti városokban volt hagyománya a magyar politikai, gazdasági és kulturális jelenlétnek.

A közelmúltban azonban három közép- és nyugat-kínai város – Csungking, Csengdu és Hszian – egyetemein is magyar szakok jöttek létre, Csungkingba pedig rövidesen közvetlen légi járat is indul Budapestről – emlékeztetett.

Ez a szoboravatás tehát nem csupán egy kulturális szimbólum, hanem a magyar kormány által hirdetett keleti nyitásnak és a kínai Egy övezet, egy út programnak is konkrét megjelenése – hangsúlyozta a miniszterelnöki főtanácsadó.

Mint hozzátette, Szórádi Zsigmond szobra azt a Petőfit jeleníti meg, akihez minden kínainak van kötődése, hiszen valamennyi kínai iskolás megtanulja a magyar költő Szabadság, szerelem című versét. De a szobor persze a szerelmesekhez is szól, ezért mellette egy lakatfalat is kialakítottak, ahová elhelyezhetők a szerelemlakatok – jegyezte meg.

Szőcs Géza felhívta a figyelmet arra is, hogy idén immár nyolcadik alkalommal tartják meg a Nyugat-kínai Magyar Kulturális Fesztivált.

A Budapesti Ősz programsorozat keretei között megrendezték továbbá a Magyar-Kínai Kajak-Kenu Bajnokságot és a Magyar Irodalmi Estet, most pedig a Magyar Filmhét kezdődik, amelynek során olyan magyar filmeket ismerhet meg a nyugat-kínai közönség, mint a Valami Amerika 3., a Brazilok, a Viszkis és a Napszállta.