Sólymos László tegnapi mámoros bejelentését – én vagyok a környezetvédelmi miniszter – akkor sem lehetett volna tovább fokozni, ha a vele szemben intézkedő rendőrjárőrnek bevallja: „Luke, én vagyok az apád”…
Kár érte, kiváló ügynök volt – jut eszembe a szánalmas históriáról egy klasszikus film klasszikus jelenete.
Mert Sólymos László még a Most-Híd nevezetű, csődeljárással fenyegetett üzleti formáció talán egyik leginkább vállalható figurája volt. Aki ezen esetleg megütközne, képzelje gyorsan maga elé a jelenlegi listavezetőt – meg egy sorompót.
Vagy éppen – bár ez már túl a Hídon – a kis híján Budapestet tankjai élén megszálló túlfűtött szeszkazánt, Ján Slotát, aki a kínai vendéglőben tegnap történteknél jóval cifrábbakat is elkövetett „nyomás alatt”.
Úgyhogy csak örüljünk, hogy nagyobb csorba nem esett a hírnéven: Sólymos legalább nem vizelt le a vendéglő teraszáról az utcára, mint egykori politikustársa.
Ezzel együtt azonban még el lehet gondolkodni azon, hogy érdemes-e lemondani a tárca éléről arra a rövidke időre. A környezet védelme biztosan nem látja kárát, a Hídnak meg nagyjából úgyis mindegy…
Hanem ami ebben az egészben legjobban irritál – és ez messze túlmutat a konkrét eseten – az a jól ismert hatalmi arrogancia. Mert azt mindenki megérti, hogy lehetnek – vannak is – otthon problémák, súlyos családi tragédiák is akár. Azt is talán, hogy a gyengébbek ezt alkohollal próbálják enyhíteni.
De az mindennél többet elárul, ha a nagyfőnök azt kiabálja: én vagyok a környezetvédelmi miniszter… (dekódolva a politikusi újbeszélt: „tehát nekem mindent szabad, krumplifejűek”).
Az intézkedő rendőr erre csak egyfajta helyes választ adhatott volna: nem, pajtikám, jelen pillanatban te egy eljárás alá vont garázda vagy, holnap címlapsztár, aztán meg bukott ember. Összefoglalva: egy igazi, hamisítatlan balf…ácán.
