Duna Aréna (Fotó: https://wp2020budapest.com/hu/, archívum)

Január 12-én vasárnap, 11:30-kor elhangzik az első sípszó a Duna Arénában, amellyel kezdetét veszi a 34. LEN Vízilabda Európa-bajnokság. A nyitónapon a gyengébbik nem képviselői csobbannak a vízbe.

A kontinensviadal kezdő meccsén Szlovákia és Oroszország csap össze. A magyar női vízilabda-válogatott az A csoportban, Horvátországgal mérkőzik meg vasárnap este 19:30-tól, a mérkőzést az M4 sport élőben közvetíti.

Mind a női, mind a férfi válogatottunk, remek formában várja a megmérettetést, hiszen mindkét csapat kemény felkészülési időszakkal és egy-egy tornagyőzelemmel a háta mögött érkezik a hazai rendezésű megmérettetésre. Azonban mielőtt belemerülnénk a részletekbe, jöjjön egy kis EB történelem:

Ahogy a nevéből is adódik, a soron következő kontinensviadal már a 34. a sorban. Az első Európa-bajnokságot 1926-ban rendezték meg Budapesten, ahol Magyarország nemzeti válogatottja aratott győzelmet. Helyüket az európai vízilabda csúcsán, zsinórban négy alkalommal meg is védték (Bologna 1927, Párizs 1931, Magdeburg 1934, London 1938).

Külön érdekesség, hogy a soron következő póló eb immár az ötödik, amelynek Magyarország fővárosa ad otthont (1926, 1958, 2001, 2014, 2020).

A kezdetekben csak a férfiak mezőnye mérettette meg magát, egészen az 1985-ös női vízilabda Európa-bajnokságig, amelyet Oslóban, Norvégiában rendeztek meg. Ebben az évben még külön tornát rendeztek a nőknek és a férfiaknak, viszont az 1987-es franciaországi viadal, már azonos helyen és időben került megrendezésre. A magyar női válogatott 1985-ben és 1987-ben is a második helyezést érte el, Hollandia után.

A sportág végérvényesen 1997-ben vált el az úszástól, ekkor rendezték meg az első önálló vízilabda Eb-t. A kontinensviadal 1981 óta minden második évben kerül megrendezésre, az olimpiai ciklus közepén nyáron, az olimpia évében pedig az év elején.

Az éremtáblázatot tekintve, 1926 és 2018 között a magyar férfi vízilabda-válogatott 24 éremmel vezeti az örökranglistát, ebből 12 alkalommal aranyérmet szereztek. A női tornák, 1985 és 2018 közötti történetében a magyar csapat 13 éremmel a harmadik az éremtáblán, ebből 3-szor értek fel a dobogó legfelsőbb fokára.

Az éremtáblát a női mezőnyben Hollandia válogatottja vezeti 5 győzelemmel. Az összesített éremtáblázat élén magasan Magyarország áll, a maga 37 érmével (arany 15, ezüst 11, bronz 11). A férfiak legutóbb 1999-ben (Firenze), a hölgyek pedig 2016-ban (Belgrád) nyerték meg a tornát.

Jelenleg az európai vízipóló csúcsán a hölgyeknél Hollandia, a férfiaknál pedig Szerbia áll. Szerbia 2012 óta őrzi ezt az előkelő címet (Eindhoven 2012, Budapest 2014, Belgrád 2016, Barcelona 2018).

Az első részben a vízilabda Európa-bajnokságok történelmével foglalkoztunk. A második részben pedig visszatérünk Budapestre, a Duna Arénába …