Fotó: SITA

Robert Fico, az Smer elnöke védelmébe vette Andrej Dankót, a parlament elnökét, akinek az Alena Zs.-vel folytatott telefonbeszélgetését kedden hozta nyilvánosságra a sajtó.

A felvételekben nem lát semmit, ami fontos lenne a közérdek szempontjából. Alena Zs.-t Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának előkészítésével vádolják.

Azokat a felvételeket, amelyeken Danko 2016-ban találkozót egyeztet Alena Zs.-vel, Marian K. telefonján találták meg, akit az újságíró meggyilkolásának megrendelésével vádolnak.

A közösségi hálón közzétett videójában Fico kritizálja a médiát, a Danko és Alena Zs. közötti telefonbeszélgetést pedig ártatlan beszélgetésnek nevezi. „A sajtó brutálisan beavatkozott a parlament elnökének magánéletébe, és ezzel túlment minden határon” – írta Fico a közösségi hálón.

A felvétel nyilvánosságra hozása mögött szerinte az az érdek áll, hogy tönkretegyék Danko magánéletét, és hogy az SNS ne legyen a parlamentben.

Fico szerint a közérdek szempontjából nincs semmi fontos a hangfelvételen. „Nincs rajta olyan információ, amely alátámasztaná, hogy bűncselekmény történt, semmi, amely befolyásolná a második legmagasabb alkotmányos tisztséget viselő személy hivatalának gyakorlását. Ez az alkotmányellenesség csúcsa” – mondta Fico a videófelvételen, majd kijelentette, a politikusoknak is joguk van a magánélethez.

Fico az ellenzéket mindenre képes társaságnak nevezte. Emlékeztetett a védelmi minisztérium titkárnőjének, illetve sofőreinek lehallgatására abban az időben, amikor a tárcát Ľubomír Galko vezette. Fico feltette a kérdést, azokat a felvételek miért nem tették közzé, amelyeken Alena Zs. más politikusokkal beszél. Itt Daniel Lipšic ügyvéd és Boris Kollár, a Sme rodina elnökének nevét említette, akik állítólag szintén kapcsolatban voltak vele.

Dankót párttársa, Anton Hrnko is támogatta.

A telefonbeszélgetések nyilvánosságra hozatalát műbalhénak nevezte a közösségi hálón.

„Egyszerre nyilvánosságra kerülnek az Andrej Danko és Alena Zs. közötti telefonbeszélgetéseket rögzítő felvételek, amelyekből semmi nem következik, csak az, hogy egy normális férfinak vágyai vannak” – írta Hrnko. Úgy látja, a felvételek nyilvánosságra hozása mögött olyasvalaki áll, akinek rendkívüli módon érdekében áll, hogy a demokratikus elveken alapuló szlovák politikát szétzilálja.

Hangsúlyozza, hogy senkinek nincs joga lehallgatni vagy nyilvánosságra hozni mások beszélgetéseit, kivéve, ha bűncselekmény gyanúja merül fel. Számos sajtótermék nyilvánosságra hozta a hangfelvételeket, melyek az OCCRP, az oknyomozó újságírókat tömörítő nemzetközi szervezet (Organized Crime and Corruption Reporting Project) birtokában vannak.

Danko korábban azt mondta, hogy Alena Zs. neve nem mond neki semmit.

A szóvivője, Tomáš Kostelník közölte, 33 nappal a választás előtt nem fognak részletekbe menően válaszolni célzatos kérdésekre. Megismételte, hogy Danko nem találkozott Alena Zs.-vel.

Alena Zs. a Kuciak-gyilkossággal kapcsolatos tárgyaláson bevallotta, hogy kapcsolatban volt Martin Glváč  volt parlamenti alelnökkel, Juraj Drobával, Pozsony  megye elnökével, René Vanek volt ügyésszel, Andrej Dankóval, a parlament elnökével, Boris Kollárral, a Sme rodina elnökével és Daniel Lipšic ügyvéddel.