Fotó: Webnoviny.sk

A Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság nyomozója (KR PZ) ismét büntetőeljárást indított az amnesztiák kapcsán. A hírt a SITA hírügynökségnek a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője, Lucia Mihalíková erősítette meg, elsőként pedig a Markíza televízió számolt be róla január 29-én az esti híradásában.

Az eljárásra vonatkozóan az amnesztiák tekintetében a Főügyészség a nyomozati iratok áttanulmányozása után nem értett egyet a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság nyomozójának 2019. július 24-én kelt határozatával, mellyel leállította a büntetőeljárást. Ennek értelmében 2019. november 25-én felszólította a kerületi ügyészséget a büntetőeljárás felújítására, tájékoztatta a SITA hírügynökséget a Főügyészség szóvivője, Andrea Predajňová.

Azokról az amnesztiákról van szó, amelyeket Mečiar hirdetett a volt köztársasági elnök fia, ifj. Michal Kováč 1995-ben történt elrablásának ügyével összefüggésben. Tette ezt 1998-ban, amikor Kováč mandátumának lejárta után pár hónapig kormányfőként ő gyakorolta az elnöki jogkörök egy részét. Az általa kiadott amnesztiarendelet szerint le kellett állítani a nyomozást. Miután 2017-ben az Alkotmánybíróság eltörölte az amnesztiákat, júliusban nyomozás indult az ügyben, melyet egy hónappal később elévülésre hivatkozva leállítottak. 2017 októberében újraindult a nyomozás, melyet aztán idén júliusban újfent leállítottak.

„A főügyészség utasításának eleget téve 2019. december 12-én a Pozsonyi Kerületi Ügyészség nyomozója határozatot adott ki a büntetőeljárás újraindítására hivatali hatáskörrel való visszaélés ügyében. Jelenleg folyamatban van az ügy kivizsgálása“ – mondta Predajňová.

A végtelennek tűnő történet ott kezdődött, hogy ifj. Michal Kováčcsal szemben Németországban, egy kétmillió dolláros üzleti csalás gyanúja miatt (Technopol-ügy) elfogatóparancs volt érvényben. 1995. augusztus 31-én, nem messze a lakhelyétől két gépkocsi feltartóztatta a saját autóján közlekedő Kováčot. Az elrablók pisztollyal fenyegetve átszállították a saját kocsijukba, ahol bántalmazták, erőszakosan leitatták, miközben az osztrák Hainburg felé hajtottak vele, ahol a helyi rendőrállomás előtt hagyták az autó csomagtartójában.

Az osztrák rendőrséget Szlovákiából értesítették arról, hol találják Michal Kováčot. Az elnök fiát először kórházba vitték, később Bécsben őrizetbe vették, majd az ottani Legfelsőbb Tartományi Bíróság úgy döntött, hogy nem adják ki Németországnak, hanem hazatérhet.
Az elrablás szálai a szlovák titkosszolgálathoz (SIS) és közvetve Vladimír Mečiar akkori kormányfőhöz vezettek.

A nyomozás alatt álló ügy egyik fontos alakját, Robert Remiáš rendőrtisztet 1996. április 29-én meggyilkolták, autójába bombát rejtettek. Remiáš halála ügyében hasonlóan nehézkesen indult meg a nyomozás, mint ahogy az Kováč elrablásának ügyében is történt, melyet Mečiar nemes egyszerűséggel „önelrablásnak” minősített. A nyomozás során Ivan Lexa, a titkosszolgálat akkori főnöke is gyanúba került.

1998 tavaszán lejárt Michal Kováč államfői megbízatása, s míg a parlament meg nem választotta az utódját, az elnöki jogköröket ideiglenesen Vladimír Mečiar kormányfő és Ivan Gašparovič, a parlament akkori elnöke vette át.

Mečiar arra használta hatáskörét, hogy általános amnesztiát hirdetett, így a volt államfő fia elrablásának a felderítése zátonyra futott.

A későbbiek során többszöri próbálkozás ellenére a parlamentben sohasem volt meg az alkotmányos többség Vladimír Mečiar amnesztiáinak az eltörlésére, az amnesztiák eltörlésére irányuló kísérleteket a Smer rendre blokkolta, míg végül társadalmi nyomásra a mečiari amnesztiákat érvénytelenítő, 2017 áprilisában elfogadott jogszabályt az akkor még Robert Fico vezette jelenlegi kormánykoalíció terjesztette be, nem sokkal azután, hogy egy ilyen törvény elfogadhatósága céljából kibővítették a törvényhozás erre vonatkozó jogköreit, amelynek hatályát az alkotmánybíróság is megerősítette.

A végtelen történet tehát a büntetőeljárás újraindításával folytatódik, de hogy vajon sikerül-e megnyugtató módon pontot tenni Szlovákia története egyik szégyenteljes fejezetének végére, az továbbra is kérdés marad…