Az ógyallai fórum résztvevői (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Tegnap este Ógyallán (Komáromi járás) tartottak lakossági fórumot a Magyar Közösség Összefogás (MKÖ) képviselőjelöltjei. Mi is ott jártunk.

A kampányrendezvényen a Magyar Közösség Pártja (MKP) Komáromi járásbeli jelöltjei mellett hárman az Összefogásból is részt vettek. Ógyalla is azon települések közé tartozik, amelyeken korábban bebizonyosodott, hogy minden szavazat számít, hiszen Basternák Ildikó 2018-ban 45 szavazattal csúszott le a dobogó második helyére a hét jelöltből álló polgármester-választáson.

Az ógyallai kultúrházban mintegy százan gyűltek össze, őket Becse Norbert, az MKP járási elnöke, és Ondrusek Péter helyi jelölt köszöntötte. Volt egy rövid kultúrműsor is, melyben a lakszakállasi Krnčan Milán, a Magyarock Dalszínház tagja nagy sikert aratott (énekelte többek között az Ismerős Arcok szerezte Nélküledet, valamint Wass Albert Záróversét is), majd a jelöltek szóltak az érdeklődőkhöz – emelkedő sorrendben.

Varga Péter (140-es sorszámmal indul) az MKP mezőgazdasági és környezetvédelmi alelnöke részt vett az MKÖ programjának koordinálásában. Hangsúlyozta, hogy ez a választás nem csak gazdasági és a szociális helyzetünk alakulásáról szól, hanem az identitásunk megőrzéséről is. „Már a szlovák politikumnak is tudatosítani kell, hogy mi társnemzet vagyunk, és nem kollektív bűnösök” – mondta.

Bukovszky János (139-es) iskolaigazgató tanárként és szülőként is szólt. Az MKÖ képviselőjelöltjeként azt szeretné segíteni, hogy gyermekeinknek megérje itthon dolgozni. Felhívta a helyzetet az iskolaügyünk buktatóira, rámutatva, hogy a sarkalatos iskolai törvényeket állandóan változtatják, így nagyon nehéz tanárként dolgozni. „Arra van szükségünk, hogy saját magunk irányítsuk az iskoláinkat” – mondta.

Ondrusek Péter (122-es) 2014-től az MKP helyi szervezetének elnöke, alapító tagja a Basternák László Polgári Társulásnak is. Felhívta a figyelmet az összetartozás fontosságára. A jelenlévőket arra kérte, támogassák a Magyar Közösségi Összefogást, azon belül karikázzák Ógyalla, illetve a járás MKP-s jelöltjeit.

Králik Róbert (121-es) tanár, újságíró jelenleg az MKP sajtótitkára. Elítéli a hazugság bármely formáját, és így is él. Visszatekintett a mečiari korszakra, amelyet közös erővel sikerült lezárni. „Most is le kell egy sötét korszakot zárnunk” – mondta. Emlékeztetett a választás fontosságára, és arra, hogy a választáson résztvevők joggal kéri majd számon az ígéreteket is.

Szitás Péter (88-as, Összefogás), a Selye János Egyetem tanára az asszimiláció komoly helyzetére figyelmeztetett. „Ezen a listán ott van mindenki, aki magyarul érez” – mondta.

Basternák Ildikó (71-es) Széchenyi István és Tolnai Vilmos szavaival mutatott rá az anyanyelvünk ápolásának fontosságára. Arra kérte a jelenlévőket, támogassák az egységes magyar politizálást.

Gyarmati Tihamér (69-es) megyei képviselőként szerzett tapasztalatairól is szólt. Az MKÖ-ban is azért szeretne tenni, hogy megvalósuljanak a szükséges beruházások a Komáromi járásban. A Vág-Duna-Ipoly Eurorégió elnökségi tagjaként is ezért tevékenykedik. Emlékeztetett arra, hogy az MKÖ programját a független szlovákiai ügynökségek is a legjobbak között minősítették.

Asbóth Attila (68-as, Összefogás) dunamocsi vállalkozó kedvezőbb körülményeket szeretne elérni a vállalkozótársai számára.

Viola Miklós (21-es) sebészorvos rámutatott, hogy fontos egészségügyi reformokra volna szüksége az országnak. Ugyanakkor úgy látja, a felvidéki magyar politizálásban a Komáromi járás súlya elenyésző, ezen is változtatni kell.

Nagy József (9-es, Összefogás) a Híd egykori vezető politikusaként (volt miniszter és európai parlamenti képviselő) szólt a jelenlévőkhöz. Rámutatott, hogy volt pártja választói csalódottak. Az esélyeket tekintve bizakodó, „a 460 ezerből 160 ezret meg lehet szerezni” – mondta, de ehhez szükséges az itt élő magyarság részvételi arányának növekedése. Arra biztatott mindenkit, hogy karikázzák a Komáromi járás talpraesett jelöltjeit.

Domin István felszólalása (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Domin István (7-es) a jelenlegi szlovák kormány korrupcióiról szólt. A nehéz, körülményes állami ügyintézéseket izsai polgármesterként is érzékeli. Fontosnak tartja a Duna mente, a Mátyusföld és a csallóközi régió településeinek biztonságos közúti összeköttetésének megteremtését, az infrastrukturális beruházások megvalósulását támogatja. Ugyanakkor a régió fejlődése terén nagy lehetőségeket lát a turizmusban is.

Becse Norbert szólt azon további három Komáromi járási jelöltről is, akik az ógyallai fórumra nem tudtak eljönni. Markovics János (123-as) Keszegfalván él, 47 danos karatemester az ifjúság és a sport helyzetét tekinti szívügyének. Dolník Tibor (72-es) bátorkeszi tanár az oktatási önigazgatást szorgalmazza. Szalay Rozália (70-es) kolozsnémai, illetve Horváth Árpád (23-as) gútai polgármesterek az önkormányzati munkában szerzett tapasztalataikkal segítik a Magyar Közösségi Összefogást. A bemutatkozásokat követően a jelöltek válaszoltak a résztvevők kérdéseire is.