Berényi József beszél a vágai MKÖ-fórumon. Mellette képviselőjelölt-társai: Agócs Gergely, Kacz éva, Zupko Tamás és Nagy György. (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

A Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) jelöltjeinek vágai (Galántai járás) lakossági fórumán jártunk, amelyen Berényi József a 100 éves trianoni évforduló kihívásairól is beszélt.

A Magyar Közösség Pártja Országos Elnökségének tagja, Nagyszombat megye alelnöke beszédében emlékeztetett arra, hogy néhány hónappal a parlamenti választások utáni centenáriumra felkészülten és méltóképpen kell emlékeznünk.

Berényi rámutatott, hogy a Magyar Királyság működőképes ország volt, és hiba volt annak a feldarabolása.

A mai helyzettel kapcsolatban leszögezte: „Tudomásul vesszük a tényeket, ebben az országban akarjuk érvényesíteni a jogainkat, de senki ne várja, hogy Trianon kapcsán úgy tekintsünk ezekre a dolgokra, mint esetleg mások” – mondta Berényi József.

Nyilvánvalónak tartja, hogy a felvidéki magyarok történelemszemlélete különbözik a szlovák többségétől, és ez nem jelent szeparatizmust. „Mi erre úgy fogunk tekinteni, mint egy hibás döntésre, amelyet nem kellett volna meghozni Trianonban” – mondta.

Úgy véli, tragédia lenne, ha Trianon után 100 évvel nem volna magyar képviselet a parlamentben, ez az eddig megszerzett jogaink csorbításával is járhatna.

A vágai lakossági fórumon Zupko Tamás járási elnök üdvözölte a mintegy száz jelenlévőt, majd bemutatkoztak az MKÖ jelenlévő képviselőjelöltjei. Kacz Éva (61-es sorszámmal indul), Nádszeg polgármestere korábban 15 évig dolgozott az oktatásügy képviseletében, célja a hatékony érdekképviselet és régióink felzárkóztatása. Lancz György (25-ös sorszámmal) vágai gyökerekkel rendelkezik, vállalkozóként az utak elhanyagolt állapotára és a környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet. Erre kapcsolódva Agócs Gergely (26-os sorszámmal) megyei képviselő elmondta, az ország északi és déli részét összekötő gyorsforgalmi út lenne a megoldás. Királyrév polgármestere azt is hangsúlyozta, hogy ha mi nem állunk ki magunkért, közösségünkért, a többségi szlovák nemzet nem fogja megtenni helyettünk. Zupko Tamás (14-es sorszámmal) több ifjúsági szervezetben edződött (Magyar Ifjúsági Közösség, JIGYIK), ifjúsági tanácsadója volt Duka Zólyomi Árpád európai parlamenti képviselőnek. Vezekény polgármestereként a községek támogatásának igazságtalan voltáról is szólt.

A fórum résztvevőinek egy része (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Berényi József (150-es sorszámmal) a Smer közvetett politikai felelősségét is hangsúlyozta Ján Kuciak és kedvese meggyilkolásával összefüggésben, hiszen arra mutattak példát, hogy a problémákat szőnyeg alá lehet söpörni! „Lesz-e közéleti megtisztulás – erről szól a választás” – mondta. Hozzátette, hogy

elutasítják a Smerrel való kormányzást, kormányzati pozíció esetén a V4-ek együttműködésének megerősödését támogatnák, ez többek között azért is indokolt, mert a jelenlegi szlovák ellenzék egy része fenntartásokkal tekint nemcsak Orbán Viktorra, hanem a cseh miniszterelnökre is.

Ugyancsak fontos feladat, hogy az európai uniós pénzekből a régióink támogatásban részesüljenek.

Üde színfoltja volt a rendezvénynek Horváth Tamás érettségi előtt álló fiatal peredi zenészvirtuóz fellépése. A szaxofonon előadott dalok mellett felcsendült az Isten ujja megérintett című Kormorán-dal és a Nélküled (Ismerős Arcok) is. Zupko Tamás mindenkit meghívott az MKÖ galántai járási kampányzárójára is, amelyen a Magyar Állami Népi Zenekar is fellép majd, erre február 25-én kerül sor a galántai kultúrházban.