Fotó: kosice.dnes

Januártól a kereskedők a megváltozott feltételekből adódóan a nyakukon maradt árucikkeket már több kedvezményezettnek adhatják oda, egyszerűbbé vált ugyanis az el nem adott élelmiszerek ajándékozása.

Azt azt élelmiszerárut, mely meghatározott ideig tartható el, ezután a Szlovák Élelmiszerbank mellett más szubjektumoknak is odaadhatják. Költségvetési és járulékos szervezetek, egyéb közhasznú szervezetek, polgári társulások, nonprofit szervezetek, alapítványok, települések, fizikai és jogi személyek érdekvédelmi szervezetei, szakmai kamarák és egyéb szubjektumok kerültek be a lehetséges kedvezményezettek körébe. Ehhez azonban szükséges, hogy élelmiszerkiadóként legyenek nyilvántartva“ – magyarázta a SITA hírügynökségnek az Adótanácsadók Szlovákiai Kamarájának képviseletében Ailina Hanková.

A kereskedők számára eddig az el nem adott áru értéke le nem írható költségnek számított, mely nem csökkentette az adóköteles bevételeiket.

Amennyiben az elajándékozott áru értékét költségként akarták elszámolni, meg kellett felelniük bizonyos követelményeknek, például fokozatosan csökkenteniük kellett az árat, vagy legalább minimális bevételüknek kellett származnia az értékesítésből. A jövedelemadóról szóló törvény módosítása azonban megváltoztatta a helyzetet.

„Idén januártól életbe lépett a jövedelemadóról szóló törvény módosítása, mely jóval több olyan szubjektumot határoz meg, melyeknek az el nem adott árut oda lehet ajándékozni, s egyúttal az ajándékozó ezt elszámolhatja költségként“ – magyarázta Hanková.

A megajándékozott szervezeteknek olyan közérdekű tevékenységet kell folytatniuk, mint például az egészségvédelem, szociális segítségnyújtás, sporttevékenység támogatása, kulturális értékek megőrzése, a művelődés támogatása, az emberi jogok védelme, környezetvédelem, tudományos és kutatási tevékenység vagy önkéntes tevékenység szervezése.

„Az élelmiszert ajándékozhatják regisztrált szociális vállalatoknak is, melyek célja az egészség védelme, humanitárius tevékenység, a művelődés elősegítése vagy az önkéntes munka szervezése“ – tette hozzá Hanková.

A törvény adózási szempontól ösztönzi az üzletláncokat arra, hogy élelmiszert ajándékozzanak és ezáltal közvetve korlátozza az élelmiszerek pazarlását, ráadásul az adományokkal segítik a rászorulókat is. A minimális eltarthatósági idő lejárta után az élelmiszerek elajándékozása az üzletláncok számára a tervek szerint 2024-től válik kötelezővé.

(Felvidék.ma/SITA)