Fotó: naturahirek.hu

Évente általában Szlovákia lakosságának mintegy 5-15 százaléka betegszik meg influenzában, mely a legtöbb esetben közepes lefolyásúnak bizonyul. A szakemberek a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban, mely hasonló tünetekkel jelentkezik, mint az influenza, óvnak a felesleges pánikkeltéstől, ugyanakkor a megelőzésre fektetik a hangsúlyt.

Az influenzaszezon most arra az időszakra esik, amikor több országból jelezték a koronavírus-fertőzésre utaló tünetek megjelenését. A koronavírus okozta betegség tünetei hasonlóak az influenzáéhoz: lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel jelentkezik, s tüdőgyulladásba mehet át.

„Abban az esetben, ha nem jártunk olyan országban, ahol a koronavírus előfordul, illetve nem kerültünk kapcsolatba olyan emberekkel, akik ezekben az országokban jártak, nagy valószínűséggel klasszikus légúti megbetegedésről vagy megfázásról van szó, tehát nincs ok pánikra. Természetesen a közönséges légúti betegség, influenza esetén is fel kell keresnünk kezelőorvosunkat, mert ez is komoly szövődményekkel járhat” – hívta fel a figyelmet Ján Mikas országos tiszti főorvos.

Mint mondta, Szlovákiában jelenleg mindössze helyi jellegű influenzajárványok alakultak ki, de feltételezhető, hogy a megbetegedések száma gyarapodni fog, hiszen ez általánosan érvényes az év első hónapjaira.

„Az influenzajárvány szlovákiai viszonylatban eddig nem vált országos méretűvé, ennek lehetősége azonban nem zárható ki, tekintettel az előfordulás növekvő tendenciájára. Mindez a következő hetekben dől el” – mondta Mikas.

Az influenzajárvány terjedése idején lehetőség szerint tanácsos elkerülni a zárt helyiségben, nagy tömegben való tartózkodást. Beteg embereknek nem szabadna munkába, iskolába, emberek közé menniük. Az influenza nem számít jelentéktelen betegségnek, komoly egészségügyi komplikációkkal járhat, fontos tehát otthoni nyugalomban kikezelni, betartva az orvos utasításait.

Az óvodákban, bölcsődékben ajánlatos reggeli ellenőrzést végezve megakadályozni, hogy az egészséges gyerekek közé beteg gyermekek menjenek. Ugyancsak fontos ügyelni a helyiségek rendszeres szellőztetésére, a gyakori alapos kézmosásra, aminek köszönhetően lényegesen csökken a fertőzés terjedésének veszélye. Az influenzás betegnek a családban legyen elkülönített tányérja, pohara és evőeszköze, s ugyancsak segíthet a szájmaszk használata is.

A kísérletek azt mutatják, hogy a vírusok elsősorban a mindennapi használati tárgyakon keresztül terjednek egyik emberről a másikra.

Ezt igazolja a University of Virginia orvosi karának öt kutatója által végzett, a Journal of Medical Virology című szaklapban közzétett szállodai kísérlet is, amelyben egy náthás önkéntesek által ott töltött éjszaka után megvizsgálták a szállodai szoba berendezéseit. A kilincsek, villanykapcsolók, tollak, csapok, tévétávirányítók 35 százaléka volt fertőzött. Ezen keresztül az utánuk beköltöző egészséges önkéntesek 60 százaléka kapta el a betegséget. Ebből adódik, hogy az ilyen tárgyakat, felületeket ajánlatos klór- vagy jódtartalmú fertőtlenítőszerrel megtisztítani.

Szervezetünk immunrendszerét erősíthetjük a vitaminbevitel (különös tekintettel a C-vitaminra) növelésével, s emellett még mindig van mód a védőoltás beadatására. Az influenza általában hirtelen jelentkezik, magas lázzal jár. Tipikus előjele az ízületi és izomfájdalom, erős fejfájás. Száraz, ingerlő köhögéssel jár, gyakran kíséri hidegrázás, 48 órán belül pedig nátha és torokfájás jelentkezhet.

A teljes gyógyulás az első tünetektől számított 2-4 héten belül várható. Az influenza vírusos megbetegedés, ezért nem antibiotikumokkal kezelik, hanem a tünetek enyhítését szolgáló láz- és fájdalomcsillapítóval, köhögéscsillapítóval, s a légúti gyulladás csökkentésére szolgáló gyógyszerekkel. Emellett ajánlott a pihenés, az ágynyugalom és a meleg tea, sok folyadék fogyasztása.

Az influenzafertőzés ellen jelenleg a leghatékonyabb védekezés a megelőzés, azaz az évente kifejlesztett influenza elleni oltás, amelyet viszont, ha biztosra akarunk menni, minden évben be kell adatnunk magunknak.

Ráadásul a statisztikai adatok azt mutatják, hogy az oltások nem jelentenek 100%-os védelmet. Ennek ellenére is érdemes azonban beoltatni magunkat, mert oltás esetén a betegség általában enyhébb lefolyású.

A Pennsylvaniai Egyetem kutatói nemrégiben bejelentették, hogy rövidesen megkezdik egy olyan influenzaellenes oltás embereken való tesztelését, amely az eddigieknél nemcsak sokkal hatásosabb lehet, de egyszerre több influenzavírus-változat ellen is védhet, és így nem kell évente új influenzaellenes oltást kapnunk, egy oltás hatása akár évtizedekig is megmaradhat, amennyiben az állatokon végzett kísérletek eredménye embereken is beigazolódik.

(Felvidék.ma/Pravda)