Illusztráció (pixabay.com)

Ilyenkor mondani is lehet valamit, vagy csak csendben teljesíteni kötelességünket. Én lassan egy évtizede nem szavazhatok, ezért mindig arra biztatom a kétkedőket, hogy tegyék meg helyettem. Most is ezt teszem, ma ugyanis nagy a tét.

A Magyar Közösségi Összefogás sikere vagy bukása teljesen hidegen hagy. Az első perctől kezdve egy blöffnek tartom, és ebben a pillanatban is csak annyi érzelmet táplálok iránta, amennyit az ember egy alku iránt érezhet.

Na de, kit érdekel most egy nyomorult koalíció sorsa, vagy a mákszemnyi véleményem, mikor júniusban 100 évről adunk számot magunknak, mikor jövőre seregszemlét tartunk és mikor 2 év múlva önkormányzatainkat és megyei pozícióinkat kell megvédenünk?

Ez az igazi tét, és a mai nap minderre kihatással lesz. Nem mindegy, hogy milyen lelki állapotban érnek bennünket a következő évek meghatározó eseményei,

és az sem, lesznek-e a pozsonyi honatyák között olyanok, akik tudják, hogy Nyitrától délre és Kassától keletre is van élet, akik nem tartják a sárga-kék szurkolótábort nemzetbiztonsági kockázatnak és akik Esterházy Jánosra nem háborús bűnösként, hanem a magyar-szlovák testvériség jelképeként tekintenek.

Erre csak egy magyar képviselő képes, más nem. Majd ha a szlovákság is így látja, felszámolhatjuk a magyar politizálást. De addig még maradt némi tennivalónk ebben az államban.

Ezért nincs más hátra, mint megpróbálni a lehetetlent, és akkorát küzdeni Bodrogszerdahelytől Dunaszerdahelyig, hogy beleremegjen a föld.

Hogy miért? Mert csak az MKP DNS-ében van meg az a 3 pillér, amire a felvidéki világnak épülnie kell: az önkormányzatiság, a visegrádi szellemiség és a keresztényszociális társadalomépítés. Ezek pedig olyan értékek, melyeket meg kell menteni.

Tegyünk így!

(Forrás: Gubík László FB-oldala)