Fotó: SITA

Miután kedden a Volkswagen Slovakia a koronavírus-járványra való tekintettel egyelőre két hétre leállította a termelését, hasonló lépésre szánta el magát a nyitrai Jaguar Land Rover autógyár is.

Mint ahogy arról kedden a cégkapcsolatok menedzsere, Miroslava Remenárová tájékoztatott, üzemünkben a termelést március 20-án, pénteken állítják le, ez lesz az utolsó termelési nap az ideiglenes leállás előtt. Egyelőre csak a Defender gépjárműtípus gyártásának felfuttatása folytatódik a szükséges terjedelemben.

„Ahogy arról már korábban tájékoztattunk, figyelemmel kísérjük a járványhelyzet alakulását, és annak hatásait alkalmazottaink egészségére“ – mondta Remenárová, hozzátéve, hogy az üzemükben működő szakszervezetek képviselőivel közösen tervet dolgoztak ki, tekintetbe véve dolgozóik egészségének védelmét, valamint a helyi és globális gazdasági érdekeket.

„Arra a közös elhatározásra jutottunk, hogy korlátozzuk az üzem termelését“ – tette hozzá. A részleteket még a mai nap folyamán közlik az alkalmazottakkal. „Nagy-Britanniában az összes gyárunk működik. Társaságunk továbbra is figyelemmel kíséri a helyzet alakulását“ – közölte Remenárová.

(Felvidék.ma/SITA)