(Fotó: TASR)

A kormányprogram elsősorban az új típusú koronavírus miatt kialakult válság következményeinek enyhítésére irányul majd. Ezt a koalíciós pártok – az OĽaNO, a Sme rodina, az SaS és a Za ľudí – képviselői erősítették meg a TASR hírügynökségnek hétfőn.

Az egyes tárcáknak a hét végéig kell kidolgozniuk a javaslataikat. A jelenlegei helyzetre való tekintettel az OĽaNO a gyengék és a betegek védelmét tekinti a legsürgősebb feladatának.

„Ha a válság két-három hónapnál tovább fog tartani, meg kell majd védenünk az embereket, hogy legyen munkájuk, legyen mit enniük, tudjanak gondoskodni a családjukról. Arra is hangsúlyt kell majd fektetnünk, hogy az állam mint olyan, ne mondjon csődöt” – emelte ki Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióelnöke.

A mozgalom fő prioritásai, melyeket a kormányprogramba is bele akarnak foglalni, a korrupcióellenes harc, az átláthatóság és a nyitott kormányzás. Hozzátette: az előző kormánytól nagyon rossz állapotban örökölték meg az egészségügyet, az oktatásügyet, illetve a szociális szférát, ezeket most „be kell indítani”.

A Sme rodina mozgalom szerint a válság miatt sürgősen el kell törölni a gyógyszerekért fizetendő pótdíjat. Az intézkedés a nyugdíjasokat, a súlyos egészségkárosodásban szenvedő személyeket és a hat év alatti gyerekeket érintené.

Peter Pčolinský, a mozgalom alelnöke elmondta: ezt a kedvezményt a kormányprogramba is bele akarják foglalni, ahogy a végrehajtásokra vonatkozó rendszerszintű megoldást és a bérlakások építését is.

Jana Žitňanská, a Za ľudí frakcióelnöke a prioritások között az igazságszolgáltatás megtisztítását, az igazságosabb szociális szolgáltatások bevezetését, illetve az oktatási beruházásokat említette.

A párt ugyanakkor tisztában van a jelenlegi helyzet súlyosságával és a válság gazdasági következményeivel. Žitňanská úgy véli, józan döntéseket kell hozni, a konkrét intézkedéseket pedig nem szabad elsietni.

Martin Klus (SaS), a külügyminisztérium államtitkára elmondta: a párt régóta abban érdekelt, hogy javuljon a vállalkozói környezet Szlovákiában. Tekintettel a jelenlegi helyzetre, a szükséges módosításokat a lehető leggyorsabban végre kell hajtani, hogy mielőbb életet leheljenek a vállalkozói szektorba.

Ami a külügyeket illeti, Klus a kormányprogramba foglalná az ország pro-európai és pro-atlanti irányultságát, valamint azt, hogy egyszerűsíteni kell a külföldről való szavazás módját, és nagyobb mértékben kell gondoskodni a külföldön élő szlovákokról.

 

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfőnek április 13-ig kell a kabinet elé terjesztenie a kormányprogram-javaslat végleges formáját. A kormány ezt követően az SZK Nemzeti Tanácsa elé terjeszti a javaslatot, és bizalmat kér a parlamenttől.

Az alkotmány értelmében ezt a kinevezését követő 30 napon belül kell meglépnie. A kinevezésre március 21-én került sor.