Branislav Gröhling (Fotó: SITA)

A kihirdetett vészhelyzettel összhangban, a központi válságstábbal egyeztetve ma döntött az oktatásügyi miniszter, Branislav Gröhling (SaS) az oktatás rendkívüli megszakításának meghosszabbításáról és az iskolai létesítmények üzemeltetéséről. A koronavírus-járvány miatt továbbra is fennáll a krízishelyzet, így a tanintézményekben március 30-tól visszavonásig nem folyik oktatás.

Az oktatásügyi miniszter új határidőket határozott meg a gyermekek óvodai jelentkezését, az általános iskolai beiratkozást és a középiskolai jelentkezést illetően. Emellett új időpontokban kerül sor a középiskolai felvételi vizsgákra, a szóbeli vizsgákra és záróvizsgákra, valamint az általános művészeti iskolai felvételi vizsgákra is.

Óvodai beiratkozások

Ennek alapján a gyermekek óvodába való jelentkezésére idén április 30-a és május 31-e között kerül majd sor, ám számos óvintézkedést is bevezetnek. Az óvodai beiratkozásra a gyermekek jelenléte nélkül kerülhet csak sor, sőt, a kérvények benyújtását is inkább elektronikus formában kérik megoldani – tájékoztatott a minisztérium. Amennyiben erre nincs lehetőség, a kérvények személyes benyújtása során szigorúan be kell tartani az előírt higiéniai-járványügyi óvintézkedéseket – nyomatékosították. Az óvodai beiratkozás során idén nem szükséges a gyermek egészségügyi állapotáról szóló igazolást csatolni.

Általános iskolai beiratkozások

Az általános iskolai beiratkozásokra a 2020/2021-es tanévre április 15-e és 30-a között kerül sor. Rendhagyó módon a beíratás a gyermekek személyes jelenléte nélkül zajlik majd. Itt szintén az elektronikus jelentkezési formát ajánlják, amennyiben lehetséges. A törvényes képviselők által szolgáltatott adatok ellenőrzésére a rendkívüli iskolai szünet után két héttel kerülhet sor. Abban az esetben, ha a szülő el szeretné halasztani iskolaköteles gyermeke iskolai beíratását, most nem kell beszereznie a pszichológiai-nevelési tanácsadó, valamint a gyermekorvos által készített ajánlást. Ezt ráér később is mellékelni, ám legkésőbb négy héttel a rendkívüli iskolabezárás megszüntetését követően.

A művészeti alapiskolákba való jelentkezésre 3 naptári hét áll majd rendelkezésre, legkorábban a rendkívüli iskolabezárás megszűnését követő két héten belül.

Középiskolai beiratkozások

A középiskolai beiratkozásokhoz szükséges kérvényeket május 15-ig kell benyújtani az általános iskolák igazgatói részére. Ebben az esetben is eltekintenek az egészségügyi alkalmasságról szóló igazolástól. Az általános iskolák igazgatói kötelesek május 21-ig továbbítani ezeket a kérvényeket a választott középiskolákba. A 2020/2021-es tanulmányi évre szóló felvételi vizsgákra egy naptári hét alatt kell sort keríteni, legkorábban két héttel a rendkívüli iskolazár feloldását követően. A 2020/2021-es tanévre a középiskolák első évfolyamaira felvehető, be nem töltött helyekre szóló középiskolai felvételi vizsgára legkorábban 2020. június 23-án kerülhet sor, legkésőbb 2020. június 30-ig. A tehetségvizsgák, egyéb speciális felvételi vizsgák időpontját a régió kerületi hivatalának oktatási osztályai jelölik ki az érintett intézmény iskolavezetőivel együttműködésben.

Érettségi vizsgák

A szóbeli érettségi vizsgákra két naptári héten belül kerül majd sor, méghozzá a rendkívüli iskolazár megszüntetését követő két héten belül, de legkésőbb június 30-án, az igazgatók által biztosított formában, az iskola lehetőségeihez igazodva.

Az oktatásügyi miniszter a 2019/2020-as tanévben eltörli az írásbeli érettségi vizsgákat, a kilencedikesek tudásszintfelmérőjét, ahogy a 8 éves gimnáziumok negyedik évfolyamának vizsgáit is.

A járványügyi helyzet alakulását követően a kirándulások és kirándulások szervezésének tilalma továbbra is hatályban van – áll a minisztérium döntésében. A kirándulások mellett tilos sporteseményeket, versenyeket szervezni. A tilalom nem vonatkozik azon tanulmányi versenyekre, amelyek távolsági formában zajlanak. A versenyek szervezési szabályainak módosítása a 2019/2020-as tanévben a versenyek szervezőinek hatáskörébe tartozik – döntött az oktatásügyi miniszter.