Illusztráció (pixabay.com)

Szlovákiában egy hónappal ezelőtt mutatták ki először a COVID-19 vírus jelenlétét, azóta az ország szinte minden régiójában kezelnek betegeket. Legújabban a Rimaszombati járásban is felütötte fejét a kór.

Egy idősebb férfi a fertőzött, azaz a leginkább érintett korosztályba tartozóról van szó. Az esetet a járás közegészségügyi hivatalának higiénikusa Dušan Béreš jelentette be. Elmondta, hogy a pácienst a legnagyobb biztonsági intézkedések mellett szállították be a fertőző osztályra.

Valószínűleg a fiától kaphatta el a vírust, aki külföldről tért haza és előtte kapcsolatban állt koronavírussal fertőzött egyénekkel.

A fertőzött férfi fia külföldről hazatérve karanténba került és minden intézkedést, előírást betartott. Ő nem mutatta a fertőzés tüneteit, de az apa egy héttel fia hazatérte után megbetegedett.

A betegnél antibiotikumos kezelést alkalmaztak, állapota kissé javult, azonban miután abbahagyta a gyógyszer szedését, ismét rosszabbul lett.

A személyi adatok védelmére tekintettel a beteg pontos korát és lakhelyét nem hozták nyilvánosságra. A szomszédos Losonci járásban is nyilvántartanak két beteget, jelenleg Szlovákiában 270 a fertőzöttek száma. A járvány megfékezése érdekében továbbra is érvényben van a szájmaszk, védőkesztyű viselése lakhelyünkön kívül, a fokozott higiénés követelmények betartása, és ami a legfontosabb, aki tud, maradjon otthon. Javában zajlik a tesztelés országszerte, március 27-ig 5395 minta negatív eredményt mutatott.

***

A Rimaszombati járásban regisztrált koronavírussal fertőzött férfiról szombat este újabb információkat tettek közzé.

Közölték a korát is, 81 éves és a családban nem ő az egyetlen, akinek tesztje pozitív lett. A külföldről hazatért fiútól megfertőződött a felesége is.

„A fiúnak azonban a tesztje negatív. Lehetséges, hogy ő már túlesett a betegségen” – nyilatkozta Dušan Béreš, majd azzal folytatta, hogy a családban továbbra is betartják az egészségügyi rendelkezéseket, az embereknek nem kell félniük, mert a család karanténban volt, ahol a higiénikusok ellenőrizték őket.

„A karanténban az ott dolgozók védőöltözékben vitték a szobájuk ajtaja elé az élelmet, majd ők akkor vették át, amikor az alkalmazottak már elmentek” – mondta a higiénikus.

Megjegyezte azt is, hogy ellenőrizték, kivizsgálták azt az orvost is, akivel a 81 éves páciens telefonon tartotta a kapcsolatot. Neki nem kell karanténba vonulnia, tesztje negatív volt.

A család fia Ausztriában dolgozott és valószínűleg ott került kapcsolatba egy fertőzött egyénnel. Állítólag az egy szerbiai férfi volt, akivel együtt dolgoztak és később kiderült, hogy az ő koronavírus tesztje pozitív.

(rimava.sk/Felvidék.ma)