Különleges, a régióban egyedülálló művészeti eseményre invitálja Komárom és a régió közönségét a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ: Bogányi Gergely, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész ad koncertet 2020. március 26-án 19 órai kezdettel Komáromban.

Élete legfontosabb és legnagyobb volumenű koncertsorozatának nevezte a 2020-as – 20 koncertből álló turnét – a zongoraművész: „A koncertsorozat az egész életem művészetének egyfajta összessége.”

Bogányi Gergely 1974-ben született Vácott, zongoratanulmányait négyévesen kezdte meg szülővárosában, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, a Helsinki Sibelius Akadémián, s végül a bloomingtoni Indiana Egyetemen folytatta. Számos zenei verseny díjazottja, az 1996-os Budapesti Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny győztese.

Repertoárján több mint harminc zongoraverseny és a zongorairodalom jelentős része szerepel, beleértve Chopin összes szólózongorára írt kompozícióját is. 2002-ben itthon és Finnországban hangversenysorozatok keretében Liszt Tizenkét transzcendens etűdjét és Chopin szólózongorára írt összes művét előadta, s ezzel elnyerte az év legjobb hangversenysorozatának járó Gramofon-díjat.

2000-ben Liszt-díjat kapott, 2002-ben a finn köztársasági elnök a „Fehér Rózsa Lovagrend érdemkeresztje” kitüntetést adományozta neki. 2003-ban Pest Megye Közgyűlése egyhangúlag neki ítélte a „Pest Megye Kultúrájáért” kitüntetést; 2004-ben Kossuth-díjjal tüntette ki Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság akkori elnöke. Mára a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze. Sikerrel koncertezett a Carnegie Hall-ban is.

Bogányi a komáromi koncertre magával hozza egyedi készítésű zongoráját is, amelyet egy új elképzelés és technológia alapján épített egy komoly szakemberekből álló csapat. A hangszer teljesen egyedi formájú és felépítésű.

„Nemcsak a zongora lelkét, a rezonánst reformáltuk meg, amit fa helyett karbonkompozitból készítünk, hanem a hangszer más alkatrészeit is. Ezek összességének köszönhető a nagyon tiszta, erőteljes, felhangdús hang”, így mutatta be a saját nevét viselő, magyar fejlesztésű új hangszert Bogányi Gergely, aki azért kezdett bele egy újfajta hangszer megalkotásába, mert nem találta azt a hangzást, amely a legjobban megfelelne ízlésének.

A zongoraművész az idei turné legkülönlegesebb pontjának azt tartja, hogy minden alkalommal más műsort ad elő, összesen 13 zongoraversenyt és sok szólóművet játszik. A koncertek nagy része Magyarországon lesz, de az egész Kárpát-medencében, így a Felvidéken, Erdélyben és Délvidéken is fellép. A komáromi zongoraestre jegyek még korlátozott számban kaphatók a művelődési ház jegypénztárában.