Ferenc pápa, archívum (Fotó: HA/Felvidék.ma)

Sötét időszaknak nevezte az új típusú koronavírus-fertőzés miatt kialakult helyzetet Ferenc pápa a La Stampa című olasz napilapnak nyilatkozva pénteken. Úgy ítélve meg, hogy a járvány végeztével az emberiség egy „háború utáni” légkörben találja majd magát.

A katolikus egyházfő kijelentette: a járványhelyzetben „mindenki sír és mindenki szenved, és ebből az emberiség csakis együtt, közösen tud kilépni”.

„Az otthonainkat elsötétítő árnyak majd szertefoszlanak, és a szívében sebzett, de egységbe forrott emberiség képes lesz talpra állni” – mondta a pápa.

A „Ne féljetek!” című interjúban, amely néhai II. János Pál pápa szavait idézte, az egyházfő kifejtette: az emberek gyakran megfeledkeznek „az életünkben előadódó sötét zónákról, azt gondolva, hogy ez csak mással fordulhat elő”. A koronavírus-fertőzés viszont sötét időt hozott mindenki számára, senkit sem kímélve.

Ferenc pápa szerint a „süllyedés” nehéz, elkeseredett pillanataiban mondott imádság segít megérezni, hogy az Úrba „belekapaszkodhatunk”.

„Nem akarok különbséget tenni hívők és nem hívők között. Mindannyian emberek vagyunk, és emberként ugyanabban a hajóban utazunk. Bármi, ami emberi, nem lehet idegen egy keresztény számára. Most azért sírunk, mert szenvedünk. Mindannyian. Közös bennünk az emberiséghez való tartozás és a szenvedés” – jelentette ki.

Úgy látja, hogy a járvány mintegy felfüggesztette az időt, és a betegség végeztével a világ egy háború utáni korszakban találja majd magát.

Ez a szolidaritás és az újjáépítés ideje lesz, amelyben az idősek által képviselt gyökerek, a „szürreális” napok emlékezete, az emberek közti testvériség és a „soha csalódást nem okozó” remény mutat irányt. „Nem lesz többé »másik«, csak »mi«, emberek leszünk” – mondta az egyházfő.

Arra a kérdésre, hogy a lezárt templomok idején hogyan lehet a húsvétra felkészülni, a pápa azt válaszolta: bűnbánattal, irgalommal, reménnyel és alázattal.

Az apostoli penitenciária pénteken dekrétumot bocsátott ki, amely teljes búcsút engedélyez a koronavírusban szenvedő betegeknek, valamint az őket gondozóknak és az értük imádkozó hívőknek, köztük a családtagoknak. A dokumentum kitér az általános feloldozás lehetőségére több hívőnek egyszerre, előzetes egyéni gyónás nélkül.

Ami az idei húsvéti római szertartásokat illeti, a Vatikán még tanulmányozza, milyen helyszínen és hogyan tudják megtartani a nagyhét eseményeit, köztük a Colosseumnál tartott hagyományos keresztutat.