Igor Matovič, az OĽaNO elnöke (Fotó: facebook OĽaNO)

Igor Matovič nem zárta ki, hogy az új kormányban funkcióhoz juttatná Daniel Lipšicet, az ügyvédet kiváló embernek tartja. Ezt azután jelentette ki, hogy hétfőn találkozott Zuzana Čaputová államfővel.

Az OĽaNO elnöke megismételte: négyes koalíciót akar, vagyis alkotmányos többséget a parlamentben. „Semmi sem dőlt még el, minden lehetséges” – válaszolta Matovič a Lipšic kormánytagságát firtató újságírói kérdésre. Hozzátette: magával Lipšiccel még nem beszéltek erről.

Daniel Lipšic Matovič szavaira a közösségi oldalán reagált. Leszögezte: nem lesz a kormány tagja, vagyis nem pályázik a belügyminiszteri posztra sem. Iveta Radičová kormányában ezt a tárcát irányította. A döntését közölte a leendő miniszterelnökkel is. Úgy véli, hogy az egyes kormánypozíciókat olyan embereknek kellene betölteniük, akiknek az állampolgárok bizalmat szavaztak. Hozzátette: a jövőbeni kormánynak és a leendő miniszterelnöknek bármikor kész segítséget nyújtani.

Matovič nem erősítette meg, hogy az OĽaNO az egészségügyi tárcára pályázik, csak annyit mondott, hogy Marek Krajčí képviselő kiváló szakembernek számít ezen a területen. Hozzátette: a kormánypozíciókat az egyes pártok által szerzett százalékok arányában osztanák el a koalíción belül, ahogy az már szokásban van.

Matovič nem tudta megmondani, hogy Richard Sulík, az SaS elnöke lesz-e a pénzügyminiszter. Sulík korábban kijelentette: ha az SaS lenne a koalíció második legerősebb pártja, igényt tartana erre a pozícióra. „Ha összejön a négyes koalíció, ez a matematika valószínűleg borulni fog” – fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, hogyan érzi magát ebben az új helyzetben, Matovič azt válaszolta: mint Alice Csodaországban, aki egyszer csak megkapta az ország főkulcsát, és óriási felelősség hárult rá.

Hozzátette: ha kormányfő lesz, minden ellenzéki párt vezetőjét meg fogja hívni a kormányhivatalba egy közös ebédre, hogy így tisztelje meg azokat a választókat, akik rájuk szavaztak.

„A következő kormány idején az egyik fő célom az lesz, hogy a Smer-SD és az ĽSNS választóinak is a lelkükre beszéljek” – szögezte le.

Az OĽaNO elnöke azt is garantálta, hogy az SZK Nemzeti Tanácsában a Szlovákiában élő magyarokat és a liberálisokat is képviselni fogják.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy az OĽaNO frakciójában legalább tíz-tizenöt képviselő liberális nézeteket vall. Hozzátette: minden képviselő alkotmányos joga szabadon, a meggyőződésével és a lelkiismeretével összhangban szavazni a parlamentben.

Igor Matovič és Zuzana Čaputová (Fotó: SME/Jozef Jakubčo)

Zuzana Čaputová államfő kedden fogadja az elnöki palotában Andrej Kiskát, a Za ľudí, Boris Kollárt, a Sme rodina és Richard Sulíkot, az SaS elnökét

A téma a kormányalakítás lesz.

Ha bebizonyosodik, hogy az OĽaNO mozgalommal közös koalíciót akarnak, az államfő Igor Matovičot, az OĽaNO elnökét bízza meg a kormányalakítással.

Az államfő erről hétfőn tájékoztatott azután, hogy az elnöki palotában fogadta Matovičot. Utóbbi megerősítette, hogy a potenciális partnerei közül már találkozott Sulíkkal és Kollárral. Kedden Kiskával fog tárgyalni.

Matovič pozitívan értékelte, hogy Čaputová más pártvezetőkkel is találkozni akar még azelőtt, hogy bárkit is megbízna kormányalakítással.

Az OĽaNO elnöke ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy semmit sem akar elsietni, ugyanakkor azt szeretné, ha a kormány minél előbb felállna.

Kiska a Sme rodina nélküli kormányt preferálná, Matovič alkotmányos többséget szeretne

Igor Matovič, a szombati (február 29.) választásokat megnyerő OĽaNO mozgalom elnöke számára az alkotmányos többség elérése a cél. Ezt azelőtt jelentette ki, hogy leült volna tárgyalni Andrej Kiskával, a Za ľudí párt elnökével.

Kiska délelőtt már találkozott Zuzana Čaputová államfővel. A tárgyalás után kijelentette: a Sme rodina nélküli kormányt preferálná. Matovič erre úgy reagált, hogy „a volt államfő hallott valamit a médiában, de nem tudja, hogy ez a hivatalos álláspont-e. Megbeszélünk mindent, szabadon” – tette hozzá.

Matovič Kiskával együtt érkezett a hotelba, ahol ebédelni fognak.

Kiskát kedden fogadta Zuzana Čaputová államfő. „Készek vagyunk elősegíteni egy erős és stabil kormány létrejöttét, de elvárjuk, hogy ez a kormány szakmailag és erkölcsileg is hiteles legyen” – jelentette ki a találkozó után a volt köztársasági elnök.

Elismételte, hogy személy szerint a Sme rodina nélküli kormányt részesítené előnyben, ugyanakkor tudatosítja az alkotmányos többség fontosságát.

Hozzátette: sok mindent meg akar kérdezni a választások győztesétől, például a kormányzás stílusával, vagy azzal kapcsolatban, hogyan viszonyulna a kormány az etikai kérdések esetleges megnyitásához. Kíváncsi Matovič véleményére a közvetlen demokrácia és a népszavazások témáját illetően is.

A Za ľudí elnöke a potenciális kormánytagokra és más állami tisztviselőkre is rá akar kérdezni. Hozzátette: mielőtt hivatalos tárgyalásokat kezdene Matovičcsal a kormányalakításról, előbb felhatalmazást kell kapnia a pártja elnökségétől. A Za ľudí elnöksége csütörtökön (március 5.) ül össze.

(tasr/Felvidék.ma)