Ünnepi szentmise (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma, archívum)

A Szlovákiában érvényes, egyházi programokat is érintő intézkedések idején, miszerint nem tartanak nyilvános szentmiséket március 23-ig az ország templomaiban, a számos különféle kezdeményezés mellett a szlovák közszolgálati rádió is hozzájárul ahhoz, hogy a hívek legalább élő közvetítésben otthonaikban kísérhessék figyelemmel március 15-én, nagyböjt harmadik vasárnapján a szentmisét. 

A rádió vezetősége a szlovák és magyar hívek lelki igényeit is figyelembe véve reggel nyolckor magyar nyelven, kilenc órai kezdettel pedig szlovák nyelven fog római katolikus szertartású szentmiséket közvetíteni élő adásban a pozsonyi papi szeminárium és hittudományi kar Szent Kereszt felmagasztalása kápolnájából.

A magyar nyelvű szentmise a Pátria rádión keresztül lesz hallgatható, akár rádiókészülék, akár pedig az internet segítségével (https://patria.rtvs.sk/).

A szentmisét Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus közösség lelkipásztora fogja celebrálni. A pozsonyi magyar lelkipásztor közösségük honlapján  felhívta a hívek figyelmét arra, hogy „a misehallgatásra kijelölt idő valóban az ima és elmélyülés ideje legyen a misét hallgatók otthonaiban”.

A rendkívüli helyzetben szorgalmazott vasárnapi misehallgatás lehetősége mellett a közösségi honlapon a további nagyböjti programokat is naprakészen olvashatják az érdeklődők, s nem utolsósorban a lelkipásztor rendszeres buzdításait is, melyekkel a Szlovákiában érvényben levő óvintézkedések idején is kísérni szeretné a hívek nagyböjti útját.

A vasárnap közvetítendő magyar szentmise előtt már megtalálható lesz a pozsonyi magyar katolikusok honlapján a reggel nyolc órai mise énekrendje és az olvasmányok szövegei is, hogy mind aktívabb részvétellel tudjanak a hívek együtt imádkozni, lélekben közösséget alkotni, a vasárnap megszentelésére törekedni a speciális helyzet közepette is.

Felhívják továbbá a figyelmet arra, hogy a március 15-ei megemlékezés a pozsonyi Medikus-kertben a Petőfi-szobornál, valamint a március 21-ei teológiai magyar Szabadegyetem pozsonyi előadásai az illetékes szervezők közleménye értelmében elmaradnak.

***

Vasárnap 9 órától a dunaszerdahelyi, Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templomból is élőben közvetítik a szentmisét, amely az alábbi elérhetőségen tekinthető majd meg: