Igor Matovič (Fotó: TASR)

A központi válságstáb kedden jóváhagyta a COVID-19 betegség terjedésének megakadályozása érdekében hozott óvintézkedések enyhítésének első fázisát.

Az enyhítésekre vonatkozó javaslatot hétfőn (április 20.) mutatta be az illetékes szakmai bizottság.

Szerdától (április 22.) nyitva tarthatnak a 300 négyzetméternél kisebb alapterületű üzletek és szolgáltatásokat nyújtó egységek, továbbá az olyan étkezdék, ahol ablakon keresztül vehető át az étel, a szabadtéri sportpályák (az öltözők és a mosdók használata nélkül), a hosszú távú elszállásolást biztosító szálláshelyek (étkezés nélkül), a kültéri piacok, valamint az autószalonok és használtautó-kereskedések. Minderről a válságstáb ülésének szünetében tájékoztatott Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő.

Matovič szerint a központi válságstáb csaknem egyöntetűen szavazott az enyhítés mellett.

A Közegészségügyi Hivatal később fogja közzétenni, hogy konkrétan mely sportokat lehet majd űzni. A piacok esetében biztosítani kell majd egy bejáratot és egy kijáratot, a pultok között pedig legalább kétméteres távolságot kell hagyni.

A miniszterelnök utalt rá: ha az enyhítés következtében romlana a helyzet, akkor két hét múlva újra bezáratják a szerdán kinyitó egységeket, sőt azokat is, amelyek már eddig is nyitva voltak.

A korlátozásokat fokozatosan, négy fázisban oldanák fel, az egyes fázisok optimális esetben két hétig fognak tartani. Ez azonban csak akkor érvényes, ha az új fertőzöttek átlagos napi száma nem lépi túl a száz főt. Ha a helyzet romlani fog, tehát az új fertőzöttek száma túllépi a napi 150 főt, a megnyitott egységeket ismét bezárják.

Minden újonnan megnyitott üzletre és szolgáltatást nyújtó egységre érvényes az az előírás, hogy 25 négyzetméterenként csak egy ügyfél tartózkodhat benne.

A kormányfő megerősítette, hogy módosítják a nyugdíjasok számára fenntartott bevásárlási időt.

Mostantól az új típusú koronavírus által leginkább veszélyeztetett korosztály tagjai 9 és 11 óra között vásárolhatnak be az egyes üzletekben. Ez a korlátozás csak hétfőtől péntekig érvényes.

Matovič határozottan megkérte a 65 év feletti nyugdíjasokat, hogy csak ebben az időben vásároljanak. Az üzletek 9 és 11 óra között az időseken kívül mást nem engedhetnek be.