Illusztráció (TASR)

Csehországban a hét végén is lassult a koronavírussal fertőzöttek számának napi növekedése.

Vasárnap reggel 6 657 új koronavírussal fertőzöttet tartottak nyilván, ami 105-tel több, mint szombaton.

Az utóbbi napok növekménye száz körül alakult, és így jóval alatta marad a korábbi hetek kétszázat is meghaladó napi átlagának

– derül ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján nyilvánosságra hozott legfrissebb kimutatásból.

A Covid-19 betegségben elhunytak száma vasárnap reggelre 181-re emelkedett, az utóbbi két napban 11-en haltak meg. A cseh kórházakban jelenleg 390 embert kezelnek Covid-19 megbetegedéssel. A gyógyultak száma 1 235-re nőtt. Vasárnap reggelig mintegy 170 ezer tesztet végeztek.

Csehországban az első fertőzést március elsején mutatták ki, a hónap végén 3 300 körül alakult a fertőzöttek száma.

A járvány megfékezését szolgáló közéletet és a gazdasági tevékenységet korlátozó intézkedések március közepétől vannak érvényben, és a kormány forgatókönyve szerint június első feléig fokozatosan öt szakaszban oldják fel azokat. Már egy hónapja kötelező az arcmaszkok viselete a köztereken. A rendelet megsértéséért akár tízezer koronás büntetés is kiszabható. Jan Hamáček belügyminiszter szerint azonban a hatóságok a büntetésekkel alig élnek, szinte mindig elegendő a figyelmeztetés.

Magyarországon a fertőzöttek száma megközelíti a kétezret

Meghalt újabb 17 krónikus beteg, és 82-vel nőtt, 1 916-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel.

A kormányzati portálon azt írták:

újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 189-re emelkedett, 250-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.

A közlemény szerint 784 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 61-en vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat, készülve a tömeges megbetegedések fázisára.

Kiemelték: a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. Az azonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval több a tényleges vírushordozó, aki fertőzhet. A tömeges fertőzés lelassítása érdekében nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be az ajánlásokat és a kijárási korlátozásokat. Különösen a budapestieket kérik, hogy tartsák be a korlátozásokat, mert a fővárosban van a legtöbb fertőzött.

Ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, ezért nyomatékosan kérik az időseket, hogy maradjanak otthon, és a bevásárláshoz kérjék hozzátartozóik vagy az önkormányzat segítségét.

Az idősotthonok ellenőrzése zajlik, az intézmények vezetőit és a fenntartókat kérik a járványügyi intézkedések fokozott és folyamatos végrehajtására. Az oldal adatai szerint jelenleg 11 959-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 46 353.

Az oldal térképe alapján továbbra is Budapesten (971 ember) és Pest megyében (278) van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér megye (146), Győr-Moson-Sopron megye (63), Csongrád megye (57), valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye (52). A legkevesebb (13-13) fertőzött Heves és Békés megyében van Magyarországon.