Azt hiszem, egyikünk életében sem volt még ilyen különös virágvasárnap. Önkéntes vagy elrendelt házi karanténnal, visszavonultsággal, naponta szaporodó számú vírusfertőzöttekkel és áldozatokkal. A láthatatlan koronavírus ezt is ránk kényszerítette. Üres templomokkal készülünk a nagyhétre, a passió, a via dolorosa, az emberi aljasság elképesztő megnyilvánulásaira, és a világ megváltásának páratlan, semmivel sem pótolható fordulatára, a feltámadás ünnepére.
Ezen a virágvasárnapon és a remélhetőleg nem fekete nagyhét előestéjén én is kivonulok az Érkező elé lélekben. Milliókkal együtt a kiáltozós, lármás, önfeledt és olykor önromboló ünneplés helyett megrendült, csendes szívvel mondom:
Jöjj, Uram el hozzánk, legyen végre igazi bevonulásod teremtett embermilliárdjaid szívébe! És hozzám is, kérlek, meg enyéim szívéhez is indulj el, kérlek!
És miközben így várom, kérem Őt, lélekben mindent, de mindent, nemcsak felsőruhámat, hanem bűnvallomásomat, bocsánatkérésemet is levetve, s odaterítve lábai elé, halkan elér szívemhez a bevonulási történetek számos üzenete (Máté 21,11-11; Márk 11,1-11; Lukács 19,29-38; János 12,12-19).
Ezeket a világjárványtól is érzékenyebbé tett szívvel, a lélek vezetésével mintha másképp olvasnám vagy másképpen hallanám magamban, ezért olvasom őket újra és újra. És közben pedig elér hozzám koronavírussal tizedelt vuhani lelkésztestvéreim nagyheti üzenete is, amit időben küldtek sokaknak:
Isten áldja meg Magyarországot és Európát!
Közben szíven üt az időben ugyan távoli Genfből Kálvinnak nagyon is mai, közeli, mély hittel fogalmazott tanítása arról az Istenről, aki kissé félrevonult, csendben elvonult, hogy meglássa: ébred-e vágy, érdeklődés, szomjúság, istenvágy, istenhonvágy mai generációinkban arra, hogy keressék orcáját?
Eszükbe jut-e különböző generációknak a mai lakott földön ezen a különös, eddig soha nem volt vírusos nagyhéten Jézus, és az Őt hozzánk, érettünk, javunkra elküldő mennyei Atya a csapások, a világjárvány alatt? Megállnak-e majd a világjárvány korlátozásai közben és felteszik-e a kérdést: vajon miért engedte meg ezt Isten? És rádöbbennek-e a válaszra?
Nem, nem büntetésből kaptuk a járványt, hanem fenyítésből, ébresztésként, noszogatásként, hogy észrevegyük: a virágvasárnapi szamárcsikón ülő Jézus nem valami álcázott királyfi, hanem a köztünk járó, emberléptékű, szamárcsikó-léptékű Isten! Hogy észrevegyük: Ő nem kozmikus csillagközi messzeségben él, létezik valahol titokzatos távolságban, hanem itt jár ma is közöttünk Igéje, a Szentlelke által, fénysebességgel éri el szívünket, s éppen egy-egy nagy világleckét, világméretű ébresztő, missziós világórát tart a nagy válsággócokban a megrettent emberiségnek arról, hogy mindennek ára van a földön.
De miről is beszél a vírusos virágvasárnap néma Krisztusa, néma Istene? Ahogyan a régiek gyönyörűen mondták: a Deus absconditus? A rejtőzködő Isten? Aki nem csínytevésből bújócskázik velünk, hanem félreállása, csendes elvonulása a legmegrázóbb tiltakozás életveszélyes játékaink, Istent, embert felejtő, Őt sorsunkból kisemmiző üres ünnepléseink ellen, a hamis váradalmakba merülő önhitt szórakozásaink, rablásaink, korrupcióink, mázolt, kozmetikázott hitünk ellen! Európa hitbeli, emberségbeli megüresedése ellen! Mai magyar keresztyéneink hitének ébresztéséért!
Meghalljuk-e a hangtalanná vált Isten lélekrendítő kiáltását, amint a világjárvánnyal akar most éppen belekiáltani a hazug, másokat és önmagunkat csaló váradalmak, hamis álmok szemfényvesztő világába?
Ahogyan egykoron a Jeruzsálembe bevonuló Jézus sem azért érkezett a páska nagy ünnepére készülő, nyüzsgő népe közé, hogy politikai függetlenségük vágyálmait, évezredes szabadságvágyuk beteljesülését, a római igát lerázó Simon Makkabeus kettőként hozza el a zsidó nép teljes autonómiáját. Három dolgot mindenképpen kihallhatunk az ajkát az akkori és mai hamis ünneplés nyomán szóra nem nyitó Jézus hallgatásából, illetve környezete viselkedéséből.
1. Jézus szótlanul is közöttünk van! Ez önmagában virágvasárnapi, nagyheti evangélium. Nem lármáz, nem kiált ma sem. Fenséges, nem süket csendjével – ahogyan az egykori nagy brit evangélista, Spurgeon írta – mégis Ő a mindenség és földi létünk „szelíd parancsnoka”, akár tudjuk, tudomásul vesszük ezt, akár nem. Ez létezésbeli kétszerkettő, ontológiai evidencia, ahogyan a hívő filozófusok fogalmaznak.
Szavára előállnak és megszűnnek világok, vírusok, virágok, végzetek. Hogy mikor és mit cselekszik, az világkormányzó szeretetének és világnevelő isteni pedagógiájának a titka. A mi dolgunk, hogy észbe kapjunk.
Nemcsak tisztítószerre, gyógyszerre, mértéktelen kapzsisággal felhalmozott és bespájzolt tartalékokra kell ezekben a rendkívüli időkben gondunk legyen, hanem elsősorban önmagunkra. Mert van másfajta gondoskodás is. Ennek a célja, hogy a lelkünk is rendben legyen, kimosott, fertőtlenített, védett.
S valamiképpen ezzel a megtisztogatott belső vággyal kellene éppen e templomtalan időben Elébe mennünk! Hogy próbatételét, iszonyú dolgainktól való félrevonulását a mi részünkről megátalkodott csökönyösségünk (Kálvin) észrevétele kövesse. Mert akkor a legnagyobb bajt előzhetjük meg, végleges és totális, testi és lelki elveszésünket, kárhozatunkat.
2. A tömeg hangoskodott, miközben a látható Jézus, és a láthatatlan Atya szemlélődve hallgatott. Minket szemlélt „szeme sarkából” is. Mit is kiáltozott a tömeg? Hozsánna a Dávid fiának! Azaz a Királynak. Teljes félreértése lenne ennek a virágvasárnapi pálmás vidámkodásnak, ha csak a tömegvivátot hallanánk ki a hozsánnából. A cirkuszt és kenyeret népfesztivál hangulatát.
Mit jelent ugyanis ez a szó: hozsánna a héberben? Nem a magasztalást, nem az ünnepi ovációt, hanem valami sokkal súlyosabbat: MENTS MEG MINKET! A totális szabadítás vágyának kiáltása ez. Igen, hogy
Jézus mentse meg népét bűneiből, unos-untalan űzött, s fogva is tartó mindennapi kötelékekből, a kisszerűségek monotóniájából, vallási szokások kiszáradt kútjainak meddő bámulásából, az Ábeleket megölő, Kainokat ünneplő világ feje tetejére állított rendetlen rendjéből.
De ezt is: Ments meg Urunk ostorod suhintásától, minél kisebb életáldozattal, ments meg Urunk a koronavírus világjárványtól, milliók fertőződésétől és százezrek halálától! Mert megértettük, hogy szenvedéllyel kell keresnünk, nagy vágyódással, imával, imádással, könyörgéssel és hálaadással szent orcádat. Hogy megteljen majd szánk igazi, jóízű nevetéssel, ne csak műmosoly gyötrődjön rá arcunkra, hogy nevetésünk a Téged látás örök öröméből táplálkozzék, íze és zamata legyen élvezhető másoknak is, mert ez az élő és kiapadhatatlan istenkapcsolatunk tiszta forrásvízéből táplálkozik.
Ments meg Urunk minket igazi ünnepre, üdvösségtermő nagyhétre!
3. János evangéliumának virágvasárnapi üzenete végén különös mondatot olvasunk a szeretett tanítványtól, akinek látóvá tette lelki szemeit Jézus közelsége. „Íme, a világ őt követi!” – Károli fordításában: „Ímé, mind e világ őutána megy” (Ján 12,19). Ez az, ami ennek a különös, vírusos virágvasárnapnak, vírusos nagyhétnek a legnagyobb esélye: sajátos világevangelizáció folyik a veszélyes vírusokon keresztül is. Ahogyan Kálvin abszolút pontosan fején találta az evangéliumi szemlélet szögét:
„(Isten) nem azért ostoroz ugyanis, hogy elveszítsen és megsemmisítsen, hanem azért, hogy a világot sújtó átoktól megóvjon” (Inst 3.8.6).
S a világot sújtó igazi átok nem a COVID-19 vírus, hanem a hitetlenség, istentelenség és embertelenség kárhozata, a test és a lélek örök halálba hullása.
A tét tehát hatalmas. Vagy ahogyan másutt írta reformátorunk: eljutni a kereszthordozás tudományára. Ez az a nagy tudomány, ami a kutató tudományt és a hitet a megtartás felé képes elmozdítani, a megtartás segédeszközévé emeli Jézus Krisztus világkormányzó kezében – mindenki javára, személyválogatás nélkül.
Mindezek javunkra fordítását kérjük most csak ezzel az egyetlen és igaz, szép virágvasárnapi fohászunkkal: HOZSÁNNA/HOSIANNA – SZABADÍTS MEG, MENTS MEG URAM MOST IS MINKET!
Ilyen értelemben kívánok hozsannás virágvasárnapot Neked, Családodnak – mindannyiunknak Magyarország, Kárpát-medence, Vuhan és Washington, Róma és Madrid, Jeruzsálem és Budapest! Hozsánna Néked Jézus Krisztus – egész járvány sújtotta világunkban!
