Virágvasárnap (Fotó: kerjegyimat.blogspot.sk)

Vasárnap megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Azt írták: hagyományosan a virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek fogadták Jézust.

Idén a koronavírus-járvány miatt nem tarthatnak körmeneteket, és „hasonlóan az elmúlt napokhoz, a hívek fizikailag nem, csak lélekben és imádságban tudnak bekapcsolódni a szentmisébe”.

Hozzátették: „ez a leegyszerűsített, ünnepélyességétől megfosztott liturgikus keret” ugyanakkor jobban tükrözi, hogy virágvasárnap a liturgiában ismert elnevezése szerint az „Úr szenvedésének vasárnapja”. A virágvasárnapi szentmisén ugyanis már elhangzik Jézus szenvedéstörténete.

Úgy fogalmaztak: „A virágvasárnappal kezdődő nagyhét az egyházi év leggazdagabb időszaka”. Az egyház kifejezi hitét, hogy „a dicsőséges bevonulás a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja.”

Virágvasárnapi szentmisét közvetít 9 órától a Duna TV, 10 órától pedig a Kossuth Rádió.

Az egyházmegyék honlapjukon, illetve Facebook-oldalukon teszik követhetővé a nagyheti szertartásokat. A online szentmise-közvetítések elérhetőségéről a Magyar Kurír portálon  lehet tájékozódni.