Fotó: vitajtevtrnave.sk

A szlovák belügyi tárca szerint a járványügyi intézkedések enyhítésével megengedett a baráti csoportok találkozása a nemrég megnyitott vendéglátóipari létesítményekben is. Ezzel szemben továbbra is érvényes a gyülekezési tilalom, ez azonban a tüntetések, csoportos tiltakozások rendezésére, valamint további, a szabad véleménynyilvánítással összefüggő csoportosulásra vonatkozik.

Az ismerősök véletlenszerű, nem szervezett találkozása az utcán vagy a természetben ebben az esetben nem számít gyülekezésnek, derül ki a Belügyminisztérium Hivatala sajtóosztályának a TASR hírügynökség részére adott tájékoztatójából.

A gyülekezési szabadság korlátozására – az egy háztartásban élő személyek kivételével –még húsvét előtt került sor egy kormányrendelet hatályba lépésével, mely a szükségállapot idején érvényben marad.

Egyúttal továbbra is érvényes a tömeges rendezvények szervezésének tilalma a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala márciusi rendelkezése értelmében.

A belügyminisztérium szerint a gyülekezési jog az alapvető emberi szabadságjogok közé tartozik, melyet az alkotmány is szavatol. „A szabad véleménynyilvánítással és egyéb szabadságjogokkal összefüggő szervezett gyűlések, információ- és véleménycserére, köz- és egyéb társadalmi ügyek megoldására szolgáló tömeges rendezvények azonban nem szervezhetők” – közölte a sajtóosztály, példaként említve a tüntetéseket és tiltakozásokat, melyek bejelentési kötelezettség alá esnek.

Gyülekezésnek, csoportosulásnak nem minősül a sajtóosztály szerint például a szolgáltatások nyújtásával összefüggő gyülekezés, vagy egyéb olyan csoportosulások, amelyek nem kapcsolódnak ennek a jognak a gyakorlásához.

„Az ismerősök és barátok véletlenszerű, nem szervezett találkozása az utcán vagy a természetben az előbbiek értelmében nem minősül gyülekezésnek” – állapították meg.

Az eddig hozott óvintézkedések betartása mellett a belügyminisztérium szerint lehetőség van az ismerősök, barátok találkozására azokban a létesítményekben is, amelyek a járványügyi korlátozások enyhítése keretében a napokban újra kinyithattak, gondolva itt a természetbeli turisztikai látványosságokra, múzeumokra, galériákra, könyvtárakra, kiállítótermekre, valamint az istentiszteletek és szentmisék megtartására.

(Felvidék.ma/TASR)