Illusztráció (Fotó: sita)

Az állam pénzügyi lehetőségeitől függ a 13. nyugdíj kifizetése – közölte Veronika Remišová beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes.

„Meglátjuk, milyenek lesznek az állam anyagi lehetőségei. Nagyon örülnénk, ha valamilyen összeget kifizethetnénk a nyugdíjasoknak, de majd kiderül, mit tudunk ebből megvalósítani” – mondta Remišová, majd rámutatott,  vannak más rászoruló csoportok is, például a munkavállalók, kisvállalkozások, cégek, gyermekes családok.

Eduard Heger pénzügyminiszter megjegyezte, hogy

a 13. nyugdíj kifizetésére nem különítettek el forrásokat az idei költségvetésben.

„Az előző kormány nem dolgozta bele ezt a tételt a költségvetésbe. A parlament által jóváhagyott, 0,5 százalékos deficittel számoló költségvetés illúzió volt” – jelentette ki Heger. Beszélt azokról a kockázatokról is, amelyekre a Költségvetési Tanács rámutatott a büdzsében. „Az előző kormány költségvetése kétmilliárd euróval tért el a reális helyzettől, még a koronavírus okozta válság nélkül is. A választás előtt 477 millió eurót ígértek a 13. nyugdíjak kifizetésére, holott tudták, hogy kétmilliárd euró már nincs meg a költségvetésben, és akkor jött a koronavírus.”

„Minden attól függ, hogyan állítjuk össze a költségvetést. Újra ki kell dolgoznunk, hogy megtudjuk, mire mennyi pénz áll rendelkezésre”

– tette hozzá Heger.