(Fotó: posta.hu)

Szent II. János Pál pápa születésének 100. évfordulójáról alkalmi bélyegblokk, a Magyar Tűzoltóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség alapításának 150. évfordulójáról pedig alkalmi bélyegsor kibocsátásával emlékezik meg a Magyar Posta.

A Szent II. János Pál pápa születésének 100. évfordulójára kibocsátott alkalmi bélyegblokkon II. János Pál pápa érkezése látható a Hősök terére. A pápa 1991-ben 5 napos látogatásra érkezett Magyarországra és rengeteg programja közül az egyik az volt, hogy augusztus 20-án egy óriási szabadtéri ünnepi szentmisét tartott legalább 200 ezer hívő előtt – olvasható a Magyar Posta Zrt. MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A blokk keretrajza azt a pillanatot örökíti meg, amikor a Szentatya megáldotta a betegeket és az öregeket a Szent István-bazilikában. A borítékon az ismert jelképek: a vatikáni Szent Péter-bazilika belső kupolája, míg az alkalmi bélyegzőn a pápai pecsét stilizált rajza található.

A 2014-ben szentté avatott II. János Pál pápa a 264. volt a katolikus egyházfők sorában. A magyarok számára emlékezetes pillanat volt, amikor a Népstadionban a hazai fiatalokhoz magyar nyelven szólt. Ő volt az első pápa, aki Magyarországra látogatott, habár Karol Józef Wojtylaként korábban már járt nálunk – olvasható a közleményben, felidézve, hogy a pápa 1996 szeptemberében apostoli látogatást tett hazánkban. Pápasága alatt több magyart avatott boldoggá és szentté.

A bélyegblokk Baticz Barnabás grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomdában készült. A fekete sorszámozású alapváltozat mellett piros sorszámos vágott, zöld sorszámos speciálisan perforált változat és egy exkluzív bélyegszett is megjelent.

A Magyar Tűzoltóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség alapításának 150. évfordulójáról megemlékező alkalmi bélyegsor kibocsátásának napja május 4-e, Szent Flórián napja, amely a tűzoltók védőszentjének ünnepe.

(Fotó: posta.hu)

A 125 forintos bélyegképen a budapesti tűzoltóság első főparancsnoka, a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség első elnöke, gróf Széchenyi Ödön látható. A másik címleten a tűzoltóság védőszentje, Szent Flórián, mellette pedig az 1871. szeptember 17-i pesti tűzoltógyakorlatról készített metszet részlete és a tűzoltójelkép található. Az alkalmi borítékon egy tűzoltósági zászló részlete, a bélyegzőben pedig a tűzoltójelkép stilizált rajza látható.

 Magyarországon 1991 óta ünneplik ezen a napon a tűzoltókat

– áll a közleményben.

Mint írják, Magyarországon először a XVII. században a diák-tűzoltóságok megalakulásával jöttek létre az első, önkéntes alapon szervezett tűzvédelmi erők.

(Fotó: posta.hu)

Európában az elsők között önkéntes tűzoltó szervezetet Magyarországon Aradon hoztak létre 1835-ben. A szabadságharc lezárását követően a Habsburg birodalom sokáig nem engedélyezte az önkéntes tűzoltóegységek működését, így a Soproni Tűzoltó- és Tornaegylet csak 1866-ban, míg a Pesti Tűzoltó-egylet, illetve a főfoglalkozású (hivatásos) tűzoltóság 1870-ben – mindkettő Gróf Széchenyi Ödön vezetésével – kezdhette meg működését. Ezt követően már sorra alakultak más városokban, falvakban és községekben is a különböző tűzoltó egyletek és egyesületek, valamint tűzoltóságok.

A kétcímletű bélyegsorozat Kara Orsolya grafikus tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma által biztosított forrásanyagok felhasználásával.

A bélyegek a kijelölt postákon és a posta.hu-n is megvásárolhatók.