Családi nap (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Nagyon ritka, hogy Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik frontembere kisebb családi napokra, koncertekre is eljuthat, de legutóbb a gömörieknek mégis volt szerencséjük vele találkozni.

Mint ismert, Kovács Koppány Egerben született, s édesapjával és bátyjával a nyolcvanas években költözött Somorjára. Ma családjával Nagyszarván él.

A Rómeó Vérzik zenekarral először 1995-ben lépett fel. 2012-ben megkapták a Harmónia díjat Az utca az én hazám című dalukkal. Rá két évre ugyanezt a díjat a Kalózhajó című dalért érdemelték ki; s a Rómeó Vérzik lett a legjobb zenekar 2014-ben. Ugyanekkor a MAHASZ által hitelesített aranylemez is az övék lett. 2016-ban pedig a Harmónia díjban az Ébresztő vált az év dalává.

Kovács Koppány (Fotó: Agócs Ildikó Facebook)

A Felvidéki Rockszínpad, az Érsekújvári Rockszínpad és a Komáromi Magyar Lovas Színház produkcióiból ismert énekes a Három Királyok formációval is járja az országot.

Annyi fellépése van szólóban, a Rómeó Vérzikkel és a Három Királyokkal, hogy nagyon kevés alkalommal jut el például egy olyan családi napra, amelyet legutóbb is szerveztek Gömörpéterfalán. Ugyanakkor egy-egy ilyen alkalom varázslattal bír még a számára is.

„Nagyon szeretem ezeket a dalokat játszani, mert otthon a lányomnak is játszom. Ebben nevelkednek az én gyermekeim is” – árulta el.

Családi nap (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

S a gyerek figyelmét bravúrosan lekötötte. Elárulta, régebben még cserkészként, napközis tanítóként is tevékenykedett.

„Rengeteg játékos dolgot tanultam, amit bele tudok építeni az előadásokba” – mondta.

Kis apró, vicces történetekkel fűszerezett produkció az Egy cowboy élete című koncert, amelyben ismert gyermekdalok csendülnek fel.

A múlt hétvégén Gömörpéterfala mellett a Három Királyokkal Almágyban és Lőkösházán léptek fel. Bár az időjárás próbára tette őket, ám a Jöjjön a fény című új műsorukkal elkápráztatták a közönséget.

Vadkerti Imre, Kovács Koppány, Derzsi György (Fotó: Agócs Ildikó Facebook)

„Örülünk annak, hogy most így a járványügyi korlátozások között újra közönség elé léphetünk. Nagyon vártuk már, hogy újra el tudjunk jönni koncertezni” – mondta.

A Jöjjön a fény című dal zenéjét Derzsi György szerezte, a szöveget pedig Kovács Koppány és Vadkerti Imre írták. A dal a 100 éve aláírt trianoni békediktátum évfordulóján jelent meg, s az új koncertsorozatuk is ezt a címet kapta.