David Nabbaro (Fotó: Laurent Gillieron/AP Photo/KEYSTONE)

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakemberei szerint hamarosan elérhet bennünket a koronavírus-járvány újabb hulláma.

Ehhez főleg az emberek szabad mozgása, a nyaralók megindult áradata járulhat hozzá. És mindez annak ellenére bekövetkezhet, hogy a szakemberek számos intézkedést foganatosítottak. Ezért a világnak nagyon komolyan fel kell készülnie a helyzet kezelésére. Minderről David Nabbaro, az Egészségügyi Világszervezet külön megbízottja beszélt a cseh rádióban.

„Az emberek szabad mozgásának korlátozásával a vírus terjedése számos országban lelassult, de tudatosítanunk kell, hogy a vírus most is, állandóan jelen van közöttünk. S mivel ma már az emberek szabadabban mozognak, egyre több fertőzéssel számolhatunk. Most még nem egy újabb hullámról van szó, inkább az esetek számának hirtelen növekedéséről” – mondta.

Minden országban figyelni kell a járvány alakulását, megtalálni a fertőzötteket és azonnal izolálni őket.

„Nem gondolom azonban, hogy most egyszeriben újra meg kellene vonni az emberektől a szabad mozgás lehetőségét” – tette hozzá David Nabbaro.

Ugyanakkor kifejtette azt is, hogy éppen a nyaralók megindult áradata jelenthet veszélyt, és az, hogy az emberek már nem veszik annyira szigorúan az előzőleg bevezetett intézkedéseket.

Komoly gond az is, hogy a vírus ellenszere, a vakcina csupán mintegy 18 hónap múlva áll rendelkezésünkre, az emberiséget pedig csak két és fél év múlva lehet majd beoltani. Az ellenszer előállítása, tesztelése és elfogadtatása rendkívül hosszú folyamat.

A világban napjainkban már 13 millió a fertőzöttek száma, félmillió az áldozat, hetente pedig újabb egymillió fertőzöttet azonosítanak.

A világ tíz országa a legfertőzöttebb, köztük az USA, Brazília, India.

A legújabb adatok szerint Szlovákiában július 13-án 6 új fertőzöttet azonosítottak, 1200 tesztet végeztek el. Tizenhárom embert kórházban ápolnak, nálunk hosszú idő óta senki nem halt meg a vírusfertőzés következtében.

A vakáció alatt sokan indultak Horvátországba, a tengerpartra üdülni, ott jelenleg mintegy 500 ezer a nyaralók száma, akik különféle országokból érkeztek. A tengerparton, de az itthoni üdülőhelyeken sem árt elővigyázatosnak lenni, erre intenek a szakemberek.

A vírus cseppfertőzéssel terjed, ezért a szájmaszk viselése nem elhanyagolandó, és a gyakori kézmosás, a fertőtlenítés, a távolságtartás továbbra is ajánlatos.

Hétfőn, július 13-án Igor Matovič kormányfő vezetésével Marek Krajčí egészségügyi miniszter és Ján Mikas tiszti főorvos áttekintették a hazai helyzetet, és közölték, hogy jelenleg újabb intézkedéseket nem hoznak, de állandóan figyelik a járvány terjedését és szükség esetén újabb lépéseket tesznek.

Most legintenzívebben a szociális otthonok lakóira és dolgozóira vannak tekintettel, tesztelik azokat a dolgozókat, akik a közelmúltban külföldön jártak.

(webnoviny.sk/Felvidék.ma)