Igor Matovič miniszterelnök a június 2-i találkozón (Fotó: Felvidék.ma)

 Az elmúlt évtizedben a magyar–szlovák kormányközi kapcsolatok folyamatosan javultak, a korábbi időszakok barátságtalan, a felvidéki magyar közösséget támadó nyilatkozatai, írásai fokozatosan eltűntek a közbeszédből. Éppen ezért a külső szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy a magyar–szlovák viszony a kormányzati szint után a gyakorlatban is egyre jobb lesz, végre a vitás kérdések megoldása is elkezdődhet. Azonban ez úgy tűnik, hogy csak a látszat, hiszen, ha úgy alakul, akkor a szlovák politika bármikor fel tudja szítani a magyarellenességet, ami továbbra is – bár már korlátozottabb formában – hisztériát tud okozni a szlovákiai közbeszédben.

Ez utóbbi tényre világít rá az MKP memorandumának ügye is, mely szinte azonnal kemény reakciót váltott ki valamennyi szlovák párt politikusaiból. Jelen írásban a konkrét ügyet, valamint annak hátterét fogjuk megvizsgálni, kitérve arra, hogy miért okozott a dokumentum ilyen mértékű turbulenciát Szlovákiában.

A memorandum hátterében egyrészt az a tény áll, hogy az I. világháború után Csehszlovákiába, majd Szlovákiába került felvidéki magyarság száma az elmúlt évszázadban – az elűzés, elvándorlás, kitelepítés, valamint asszimiláció miatt – gyakorlatilag megfeleződött. Ugyanis

míg 1910-ben közel 900 ezer magyar élt a mai Szlovákia területén, a lakosság több mint 30%-át alkotva, addig 2011-ben számuk 458 ezerre, míg arányuk 8,5%-ra csökkent. Ez pedig akkor is óriási arányvesztésnek számít, ha a legutolsó népszámláláson sokan nem nyilatkoztak nemzetiségükről (kb. 20-30 ezer magyar).

Másrészt a rendszerváltozás óta eltelt időszakban sem sikerült érdemben rendezni a közösség alapvető problémáit, úgymint a nyelvhasználat kérdését, a területi széttagoltság problematikáját (a legutóbbi szlovák közigazgatási reform például olyan kerületeket hozott létre, amelyek mindegyikében kisebbségben van a magyarság), valamint a gazdasági leszakadást, melyhez 2010 után csatlakozott a szimbolikus jelentőségű kettős állampolgárság kérdése is (a szlovák törvényhozás a magyar törvényre ellentörvénnyel válaszolva megtiltotta azt).

2010 után azonban fokozatosan változni kezdett a magyar–szlovák kapcsolat: a korábbi szlovák üzengetések helyét egyre inkább a konstruktív párbeszéd iránti nyitottság vette át, melynek révén a két ország gazdasági kapcsolatai egyre erősebbé váltak, s az időszakban több fontos beruházásról is döntést született, így a magyar–szlovák gázvezeték, komáromi híd ügyében. Mindez pedig jó alapot kínál arra, hogy a kényesebb kérdések is napirendre kerülhessenek. E tekintetben ráadásul kedvező fordulat volt, hogy a 2020-as választások után Szlovákiában is jobboldali kormány alakult, Igor Matovic miniszterelnök vezetésével.

Ugyanakkor viszont a rendszerváltozás után először nem lett parlamenti képviselete a felvidéki magyarságnak, mivel sem a Most-Híd vegyespárt, sem az MKP (pontosabban az MKÖ – Magyar Közösségi Összefogás) nem jutott be a parlamentbe. Mindössze néhány, szlovák pártok listáján bejutott személy képviseli parlamenti szinten a magyarságot, ami komoly aggodalommal töltötte el a helyi közösség képviselőit, értelmiségét: a választások óta keresik a választ arra a kérdésre, hogyan teremthető meg ismét a magyar képviselet (például egységes párt formájában).

Ebbe a helyzetbe „vágott bele” az új szlovák kormányfő, Igor Matovic váratlan kezdeményezése, melynek keretében 100 felvidéki magyar közéleti szereplőt (zömében MKP-tagokat) hívott meg a pozsonyi várba, hogy a trianoni békediktátumra közösen emlékezzenek. Ennek során beszédet is mondott, melyben partnerséget kínált a felvidéki magyarságnak, hogy együtt építsék Szlovákiát. Elismerte, hogy a magyarságnak ez a nap gyászt jelent, továbbá hangsúlyozta azt is, hogy a magyar királyok a szlovákok királyai is voltak és a két nép a történelem folyamán együtt harcolt a törökök ellen.

Kiemelte, hogy a két népnek nem a múltra, hanem a jövőre kell összpontosítania és együtt kell mindenki számára élhető országgá tenni Szlovákiát pl: igazságos és korrupciómentes ország, Dél-Szlovákia közös építése, a szlovák nyelv oktatása kisebbségi iskolákban, V4-es együttműködés stb.

A találkozón 10 MKP-tag átadott a kormányfőnek egy memorandumot, mely a felvidéki magyarság gondjait tartalmazta, arra kérve a kormányfőt, hogy a gesztust tettek is kövessék majd e téren.

Összességében véve a beszéd kedvező fogadtatásra talált mind a felvidéki magyar, mind a magyarországi közéletben, hiszen előtte korábban ilyen gesztust más szlovák politikus nem tett. Ráadásul óriási különbség volt a Trianon 100. évfordulója tekintetében Romániával szemben, ahol különösen az elmúlt hónapokban rendkívül megnövekedett a magyarellenesség, gondoljunk csak a megszavazott Trianon-törvényre. Éppen ezért sokan ezt a lépést úgy értelmezték, hogy az elmúlt 10 évben elindított enyhülést követően végre a felvidéki magyarságot érintő konkrét problémák rendezésének megkezdésére is lehetőség nyílik.

Ezzel szemben viszont pár nap múlva minden megváltozott, a szlovák közéletben ismét megjelent a magyarellenesség, az MKP akciójára hivatkozva.

A botrányt közvetlenül az robbantotta ki, hogy a Pravda egyik újságírója megírta, hogy a magyarok autonómiát akarnak, riadóztatva ezzel a szlovák társadalmat. S innen kezdve nem volt megállás:

sorra szólaltak meg a szlovák politikusok, sokszor anélkül ítélve el a memorandumot, hogy azt elolvasták volna.

Peter Pellegrini (Smer-SD) előző miniszterelnök szerint „a múltban sok pozitív változás történt, melyek az itt élő magyarok és az egyéb kisebbségek javát szolgálták. Nem látok semmilyen indokot arra, hogy ennél is tovább menjünk. Fölöslegesen tépnénk fel a sebeket és fölöslegesen traumatizálnánk a kapcsolatainkat”. Hasonlóan vélekedett Boris Kollár (Sme rodina) képviselő is, aki szerint a jövőbe kell tekinteni és a V4-es együttműködésre kell koncentrálni. Juraj Šeliga (Za ľudí) képviselő  pedig „elutasítja a feszültségkeltést, valamint azt a törekvést, hogy belerángassák a kormányt „más országok játékaiba”. Ennél sokkal keményebben fogalmazott Juraj Blanár, a Smer-SD alelnöke, aki elutasította az alkotmány preambulumának megváltoztatását (mi, a szlovák nemzet helyett mi, a Szlovák Köztársaság polgárai) és kijelentette, hogy

„elfogadhatatlan, ha valaki arra akarja kihasználni Trianon 100. évfordulóját, hogy az alkotmányban el akarja nyomni az államalkotó nemzetet”.

Az ügyben a lehetőséget a szélsőségesek is meglátták: Anna Bellusová szerint Matovič csak az MKP tagjait hívta meg, és ignorálta a Híd, a Csemadok, illetve a magyar kisebbség más hivatalos képviselőit. Emellett ismét elővette azt a kártyát, hogy az MKP a legradikálisabb magyar párt, amely Dél-Szlovákiát Magyarországhoz kívánja csatolni.

Mindezek nyomán a szlovák kormány is lépéskényszerbe került: mindenképpen reagálnia kellett a memorandum által kiváltott helyzetre. Ez pedig sajnos belőlük is hasonló reakciót váltott ki.

A sort Ivan Korčok külügyminiszter nyitotta meg, aki szerint ez a lépés a gesztus elutasításaként értékelhető. Ezt követően Igor Matovič miniszterelnök is megszólalt, aki úgy kommentálta az esetet, hogy „az ember segítő kezet nyújt, és szinte leköpik”. Emellett azt is hangsúlyozta, hogy a memorandum és az átadás körülményei csak arra voltak jók, hogy felszítsák a nemzeti érzéseket és a 30 évvel ezelőtti állapotokat hozzák vissza. Továbbá ezután az államigazgatási helyek betöltéséről sem tárgyal a párttal. Végezetül

az ügyben a szlovák köztársasági elnök is nyilatkozott, aki megjegyezte, hogy bár nem olvasta a dokumentumot, de az autonómiára vonatkozó kitételt nem tartja elfogadhatónak.

Természetesen más sajtóorgánumok is felkapták a témát, számos gyűlölködő kommenttel alattuk. Egyes kommentárok szerint Matovič beleegyezett a magyar autonómiába, ami végső soron Szlovákia összeomlásához fog vezetni.

Ráadásul ezt összekapcsolták a történelmi Magyarország településneveit tartalmazó, a Kossuth téren felállított Trianon-emlékművel, utalva ezzel arra, hogy Magyarországnak területi követelései vannak Szlovákiával szemben. Mások nem mentek ilyen messzire, de utaltak arra, hogy ezzel a lépéssel az MKP a 19. századi szellemiséget hozza vissza a politikába.

Martin Hanus szerint a szlovák politika „feladata” az lenne, hogy a Most-Híd Bugár Béla nélkül is tovább éljen, valamint ne jöjjön létre egy egységes magyar párt.

Ugyanis amennyiben a Most-Híd 2-3% körül képes teljesíteni, akkor az MKP már nem tud bejutni egyedül és kénytelen lesz feladni programja radikális részét. Mindezek mellett számos gyűlölködő komment is előfordult, amelyek ismét elővették a klasszikus szlovák „sérelemlistát”, úgy mint:

  • erőszakos magyarosítás, a történelmi Magyarország a népek börtöne,
  • akinek trauma Trianon, az menjen Magyarországra,
  • a szlovákiai magyaroknak átlagon felüli jogaik vannak,
  • a Dél-Szlovákiában élő szlovákokat a magyarok elnyomják.

A fentiek nyomán adódik a kérdés: vajon mi áll ténylegesen a hisztéria hátterében? Mi az oka annak, hogy egy ilyen ügy pillanatok alatt riadóztatja a szlovák politikusokat, társadalmat? Az elkövetkezőkben ennek járunk röviden utána.

Nos, az egyik ok abban keresendő, hogy

a találkozó gyakorlatilag zártkörű volt, a sajtó részéről nagyon kevesen voltak jelen. A szlovák média kezdetben egyáltalán nem számolt be a rendezvényről, igyekezett azt elhallgatni.

Így viszont a szlovák társadalom nem értesülhetett róla, nem láthatta az esemény hátterét, célját. Másrészt a dokumentum átadásának módja sem volt a legszerencsésebb, hiszen – noha azt előzetesen elküldték a kormányhivatalba – közvetlenül a találkozó után adták a miniszterelnök kezébe, aki azt olvasatlanul rögtön továbbadta Berényi Józsefnek, az MKP volt elnökének, aki egyébként a találkozó előkészítésében is részt vett.

Harmadrészt az átadott dokumentum reflektált a szlovákok által 150 éve átadott ugyancsak memorandumnak nevezett dokumentumra, melyben a szlovákság akkori képviselői az akkori magyar kormánytól kérték jogaik biztosítását. A felvidéki magyar memorandum készítői ezt vették alapul, amikor a dokumentumot megfogalmazták, melyben többek között kérték:

  • a magyarság, mint államalkotó nemzet elismerését Szlovákián belül,
  • a Szlovák Köztársaság Alkotmányának preambuluma államalkotó közösségként ismerje el a szlovákiai magyar nemzetrészt,
  • magyar körzet kialakítását, amelyet a magyarok igazgatnának választott képviselőik útján
  • a hivatalokban és a bíróságokon, mint hivatali nyelv, használható legyen a magyar,
  • a szlovák kormány támogassa a magyar katolikus közösség kérését önálló egyházmegye kialakítására,
  • a magyar közösség a magyar nemzethez való tartozás szimbolikus kifejezéseként felvehesse a magyar állampolgárságot, egyidejűleg őrizhesse meg szülőföldje, Szlovákia állampolgárságát.

Ezen túlmenően hivatkoztak arra, hogy bár a felvidéki magyarság akarata ellenére került új fennhatóság alá, lojális állampolgárai Szlovákiának. Éppen ezért kérték a miniszterelnököt, hogy segítsen a közösség megmaradásában, ami annál is inkább indokolt, mivel a közösség létszáma 1991 és 2011 között 110 ezer fővel csökkent.

Noha ezek a kérések manapság nem számítanak radikálisnak, a szlovák politikum számára több javaslat, különösen a területi autonómiának értelmezett „magyar körzet”, is vörös posztónak számít, mivel az autonómiatörekvést elszakadásként értelmezik.

Ráadásul az ominózus szlovák memorandumot követően 50 év múlva a mai Szlovákia területe elszakadt Magyarországtól. A magyar memorandum pedig éppen ezekre rezonált, így a szlovák kommentátoroknak nem esett nehezükre ennek alapján felszítani a feszültséget.

Negyedrészt – és sajnos ezt is meg kell említeni –

a felvidéki magyarság nem állt be egyöntetűen a kezdeményezés mögé, érvényesült a megosztottság (akár a párton belül lévők között is!), illetve az elmúlt időszakban egyre inkább elhatalmasodó megfelelési kényszer.

Így a szlovák politikusok és a sajtó ezt a helyzetet is a maga javára tudta fordítani, hiszen arra hivatkozhatott, hogy ez nem a magyar közösség, hanem csak egy párt (azok közül is csak néhány képviselő) kezdeményezése, ami nem élvez általános támogatottságot a közösségben.

Összességében véve megállapíthatjuk, hogy hiába jók a magyar–szlovák kormányközi kapcsolatok, a szlovák politikát, társadalmat még mindig könnyen ki tudja zökkenteni a komfortzónájából egy olyan kezdeményezés, mely az egyéni jogokon túl kollektív jogokat is tartalmaz, akár csak utalás szintjén.

A szlovák kormányfő gesztusát mindezek fényében nem kell túlértékelni: habár valószínűleg nyitni akart, azonban nem számított arra, hogy a meghívottak ezen túlmenően konkrét tetteket is várnak tőle.

Éppen ezért egyelőre inkább úgy tűnik, hogy ez egy jól átgondolt PR-akció volt, mintsem egy valódi cselekvéssorozat kezdete. Ez viszont nem oldja meg hosszú távon a felvidéki magyar közösség gondjait, amely a megmaradással küszködik.

Ugyanis az egyéni PR-akciók, kedves szavak önmagukban véve csak leplezik azt az évszázados csehszlovák, majd szlovák nemzetpolitikai törekvést, melynek végső célja a felvidéki magyarság asszimilálása.

Mindazonáltal nagyon örülnénk, ha ezúttal tévednénk és tényleg egy új kezdet nyitányaként vonulna be a történelembe a pozsonyi találkozó. Azonban ez az elmúlt hetek fényében egyre inkább hiú ábrándnak tűnik, gondoljunk csak a pozsonyi körgyűrű építése közben, a Beneš-dekrétumokra hivatkozva elkobozni kívánt milliókat érő telkekre (noha azok „állítólag” már nem élnek) vagy arra tényre, hogy a 12 dél-szlovákiai járási elöljárójelölt közül egy sem magyar nemzetiségű (e téren sovány vigasz, hogy „állítólag” beszélnek magyarul).

Vajon a kimondott szép szavakat mikor követik a tettek „szlovák barátaink” részéről?

A szerző a Külügyi Műhely szerkesztője, uniós szakjogász