Illusztráció. (Fotó: pixabay.com)

Továbbra sem sikerült megállapodásra jutni, ezért hétfőn is folytatódik az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek pénteken kezdődött, eredetileg kétnaposra tervezett csúcstalálkozója, amelyen az Európai Tanács tagjai a következő, 2021-től érvényes hétéves EU-költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó, a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó pénzügyi támogatási csomagról tanácskoznak.

Az Európai Tanács elnökének szóvivője, Barend Leyts hétfőn arról tájékoztatta a sajtót, hogy a tagállamok vezetői két-, illetve többoldalú megbeszélésekkel kezdik a csúcstalálkozó negyedik napját, majd – leghamarabb délután négy órakor – ismét összeülnek huszonhetes körben.

Az értekezlet első napján, pénteken a résztvevők délelőtt tíz órától folytattak plenáris megbeszélést, majd kisebb csoportokban tanácskoztak. A napot záró plenáris munkavacsorát Charles Michel, az Európai Tanács elnöke valamivel éjfél előtt berekesztette. Diplomáciai források szerint ennek oka az volt, hogy a megbeszélések nem vezettek eredményre egyebek mellett a költségvetés és a helyreállítási alap nagysága, a pénzek jóváhagyásának mechanizmusa, illetve a nettó befizető országoknak járó visszatérítés legmegosztóbb kérdéseiben.

Michel szombaton új költségvetési javaslattal állt elő, amelyet vasárnap egy újabb követett. A tervezet megtartotta a 2021-2027 közötti uniós költségvetés 1074 milliárd eurós számait, a helyreállítási csomag összegeit azonban mindkét esetében csökkentette.

A 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alap esetében először azt javasolta, hogy abban az Európai Bizottság ajánlásában szereplő 500 milliárd euró helyett 450 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatás, valamint a korábbi 250 milliárd euróval szemben 300 milliárd eurós kölcsön szerepeljen. A vasárnapi javaslat az előbbit 400 milliárd euróra, utóbbit 350 milliárd euróra módosította.

Hétfő hajnali információk szerint Michel a támogatások összegét tovább csökkentette, 390 milliárd eurót javasolt. Ezzel az ajánlattal kezdenek délelőtt bilaterális megbeszéléseket a tagállamok vezetői.

A „takarékos négyeknek” nevezett EU-tagállamok – Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország – mindvégig kisebb költségvetés mellett érveltek, és nagyobb beleszólást kívántak abba, hogy a tagállamok miként költik majd el az uniós pénzeket. Noha Michel javaslatai a legtöbb ponton egyeztek álláspontjukkal, információk szerint vasárnap saját javaslattal álltak elő. Ebben a helyreállítási alap összege 700 milliárd euróra csökkenne, amely fele-fele arányban vissza nem térítendő támogatásokból, illetve hitelekből állna. Hétfőn hajnalban Hollandia és Ausztria magára maradt a támogatások további csökkentésének ötletével, miután Dánia és Svédország „erőfeszítéseket tett” a megállapodás érdekében – közölték diplomáciai források.

Mark Rutte holland kormányfő mindvégig hajthatatlanul képviselte azt az álláspontot, hogy a hitelnyújtást kell ösztönözni a vissza nem térítendő támogatásokkal szemben – közölték.

A helyreállítási csomag fő kedvezményezettjei, köztük Olaszország, Spanyolország és Portugália az alap legfeljebb csak kismértékű csökkentését fogadnák el, és elutasítják az elköltés módjának szigorú ellenőrzését.

A tanácskozás folyamán a nettó befizető országok – Hollandia mellett Németország, Ausztria, Svédország és Dánia – a végsőkig ragaszkodtak ahhoz, hogy esetükben megőrizzék azt a kompenzációs mechanizmust, amely nagy összegű befizetéseikért cserébe megemelt összegű költségvetési visszatérítést biztosít számukra. Michel 2021 után fokozatosan leépítené a tagállamoknak pluszterhet jelentő rendszert, az érintett országok a javaslatot ez idáig elvetették.

Az Európai Bizottság által javasolt Új Nemzedék EU (Next Generation EU) nevű helyreállítási csomag célja, hogy enyhítsen a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági és társadalmi válságon.

A bizottság eredeti tervei szerint a 750 milliárd eurós mentőcsomag nagyobbik része, 500 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásokból, 200 millió euró pedig a tőkepiacokon felvett hitelekből állna. A kölcsönfelvétel önkéntes a tagállamok számára, míg a támogatásokból minden tagország részesül.