(Fotó: tvnoviny.sk)

Augusztus 24-től Vendelín Leitner lesz a belügyminisztérium új államtitkára. A kormány szerdán nevezte ki őt erre a pozícióra. Roman Mikulec belügyminiszter nagy szakembernek tartja Leitnert, aki kellő hangsúlyt helyez a munkájára.

„Örülök, hogy együtt vihetjük véghez azt a változást, amelyre mind a tárcánál, mind a társadalomban nagy szükség van” – állapította meg a miniszter.

Leitner bízik benne, hogy a sokéves tapasztalatait a minisztérium javára tudja fordítani.

„Tisztában vagyok az előttem álló kihívással, ezért ezt annál nagyobb alázattal fogadtam el. Mindent megteszek azért, hogy olyan segítség legyek, amely a belügyminisztériumot előreviszi” – mondta. Leitner Lukáš Kyselicát váltja ezen a poszton, aki azután távozott a minisztériumból, hogy a sajtóból kiderült:

a parlamenti választásokon való indulásakor a katonai hírszerzésnél dolgozott.

A védelmi minisztérium titkosszolgálatánál állítólag 2019 októberétől 2020. március 19-ig volt alkalmazásban. Kyselica képviselőként tér vissza a parlamentbe, és az OĽANO frakciójához csatlakozik.

Az új államtitkár hatáskörébe fog tartozni többek között az Országos Tűzoltó- és Mentőszolgálat, a Hegyimentő Szolgálat, a Belügyminisztérium válságkezelő részlege, a tárca törvényhozói és jogi szolgáltatásokat nyújtó részlege, a Légi Szolgálat, a Migrációs Hivatal, illetve a Bűnmegelőzési és Emberkereskedelem Ellenes Információs Központ is. Az ellenzék már jelezte, hogy az üggyel kapcsolatban szeretne kérdéseket feltenni Kyselicának a katonai hírszerzést ellenőrző parlamenti bizottság ülésén.