Fotó: pixabay.com

El kell érni, hogy minden magyar gyerek naponta mozogjon, mert ezzel jelentősen javítható az egészségi állapotuk – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Potápi Árpád János hozzátette: Magyarországon az elmúlt tíz évben sokat tettek ezért, hogy a gyerekek minden nap mozogjanak, bevezették például a mindennapos testnevelésórát.

A kormány szeretné elérni, hogy a határon túli magyar iskolákban is legyen lehetőségük erre a gyerekeknek – közölte az államtitkár.

Emlékeztetett, hogy a múlt héten nekik is meghirdették a jó tanuló, jó sportoló címet, amelyre kiváló tanulmányi és kiemelkedő sporteredményeket elérő külhoni magyar diákok pályázhatnak.

A pályázatot augusztus 31-éig lehet benyújtani a nemzetpolitika@me.gov.hu címen. Az év jó tanulója, jó sportolója címet és a vele járó 300 ezer forintos jutalmat külhoni régiónként egy-egy diák nyerheti el – mondta.

Céljuk, hogy összhangban a 2020 az erős magyar közösségek éve célkitűzéseivel, az idei esztendőben, Trianon 100. évfordulóján olyan külhoni közösségeket, köztük fiatalokat mutassanak be, akik elhivatottságukkal és eredményeikkel példaként szolgálhatnak az összmagyarság számára – olvasható a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményben.