Bándy Katalin, Vita Humana

Nagy örömmel fogadták a Dunaszerdahelyre és Komáromba érkező 800 könyvcsomagot a Szövetség a Közös Célokért társulás területi munkatársai, akik átvették a felvidéki családok részére szánt köteteket.

A határon túli családok ajándékkönyveit az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága és a magyar kormány támogatásának köszönhetően, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. juttatta el a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Családlánc felvidéki tagszervezetei részére.

Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója a szállítmány átvételekor megjegyezte: „A Könyvet – otthonra program kötetei a következő hetekben a társulás szervezésében kerülnek a felvidéki családszervezetekhez, akik ezt követően átadják azt tagságuk részére.

A könyvcsomagok izgalmas olvasnivalót kínálnak a család minden tagjának, hiszen tartalmaznak felnőtteknek szóló és gyerekkönyveket, magyar és világirodalmat egyaránt.

A szerzők tekintetében széles palettát találunk, hiszen többek között Kaffka Margit, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Lackfi János és Kovács András Ferenc művei is megtalálhatóak egy-egy csomagban.”

Győri Margit, FEMIT

A könyvadományból részesülő Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Családlánc felvidéki tagszervezetei az alábbiak: Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete, Fecske – Nagycsaládos Egyesület, KIK – Keresztény Ifjúsági Közösségek, Carissimi Nonprofit Szervezet, Corvin Mátyás Alapiskola Szülői Szövetsége, Csütörtökiek Szent Jakab Polgári Társulása, Felvidéki Magyar Ifjúságért Társulás (FEMIT), Felvidéki Népviseletes Babamúzeum, Búcs, Jóindulat PT, Komáromi Protestáns Nőegylet, Kucko Polgári Társulás, MAG Polgári Társulás, Nagymagyari Kulturális Közösség, Pro Le-Ti Polgári Társulás, Lekenye, Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, Szövetség a Közös Célokért és a VITA HUMANA Polgári Társulás.