Illusztzráció (Fotó: pestisracok.hu)

Minden Magyarország területére illegálisan belépni akaró, az ellenőrzést elkerülő bevándorló biológiai, egészségügyi fenyegetést jelent az ország számára, amit bármi áron meg kell akadályozni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő kifejtette, a migráció és a koronavírus-járvány összekötésével

nem szabad olyan képet teremteni, hogy minden migráns biológiai bomba, de néhányan valóban azok, és a baj az, hogy nem tudják, kik.

Ezért minden illegálisan belépő személyre potenciális fertőzőként kell tekinteni – jelentette ki.

Hangsúlyozta: ez egy túl szigorú kijelentés az emberi jogi harcosoknak, akiket ő „libernyákoknak” hív, de szerinte a magyaroknak az önvédelem logikájával kell gondolkodniuk.

Orbán Viktor aláhúzta, azt kérte a belügyminisztertől, hogy a rendőrök és a katonák – ahogy eddig, úgy ezután is – férfiasan lépjenek fel és akadályozzanak meg minden illegális határátlépést, mert az már közegészségügyi kockázatot is jelent.