Lánchíd, Budapest, Magyarország (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

A koronavírussal fertőzöttek száma 500-600 fő körül stagnál Magyarországon – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A tárcavezető elmondta, a néhány hete bevezetett intézkedések, mint például a határon belépők szigorúbb ellenőrzése vagy a külföldi országok kategóriákba sorolása, helyesek és beváltak. Emlékeztetett, hogy a kormány heti rendszerességgel dönt – az Operatív Törzs javaslata alapján – az esetleges módosításokról, így a külföldi országok besorolásának megváltoztatásáról is.

„De most úgy láttuk, hogy ha nem hozza be senki külföldről a vírust, akkor Magyarországon a jelenlegi szabályok fenntartása mellett – amelyek beváltak – a fertőzésszám megmaradhat az európai összehasonlításban is alacsonynak mondható szinten”

– fogalmazott Gulyás Gergely.

Elmondta azt is, 5,3 milliárd forintot különített el a kormány, hogy segítse a zeneiparban dolgozókat, akiket nehezen érint a fesztiválszezon elmaradása. Hozzátette, a kormány megérti ezeknek az embereknek a csalódottságát, de most a biztonság és az emberi élet védelme a legfontosabb. A támogatás pontos részleteit hamarosan nyilvánosságra hozza a Magyar Turisztikai Ügynökség – tájékoztatott a miniszter.

A foglalkoztatási adatokról szólva közölte,

úgy tűnik, hogy a magyar gazdaság kellően erős ahhoz, hogy a kormány állja azt az ígéretét, ahány munkahelyet megszüntet a vírus, annyit teremtenek újra.

Hozzátette, a tavaly júniusi adatokkal összehasonlítva most 38 ezerrel dolgoznak kevesebben, de még így is több embernek van munkája, mint amennyinek idén januárban volt.

„Tehát nagyon reméljük, hogy még nyáron a foglalkoztatottság szintje visszaállhat az egy évvel ezelőtti foglalkoztatottsági szintre” – fogalmazott Gulyás Gergely, hozzátéve: a tavalyi szint egyébként rekordnak számított, hiszen akkor 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon.