Az Interreg Szlovákia-Magyarország Program jelentős támogatásával jövőre két fontos kerékpárút, illetve útszakasz épülhet meg a Duna és az Ipoly mentén.

Az egyik az Eurovelo 6 hiányzó, Karva és Párkány közötti szakasza, amely az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) 1,7 millió eurós támogatásával épülhet meg. A közös pályázat fő partnere a szlovákiai Vág-Duna-Ipoly Eurorégió. A 17 km hosszú szakasz megépülésével az Eurovelo 6 Bécs és Budapest közötti szakaszának utolsó hiányzó szakaszát is átadhatják majd a kerekezőknek, bringázóknak.

A megépülésre váró szakasz 7 km hosszúságban érinti Muzsla községet. Az európai jelentőségű kerékpárút településünk kültelkét fogja átszelni a Duna-gát koronáján.

Másik sikeres Interreg pályázat a nem kevésbé fontos Párkány-Garamkövesd-Helemba-Ipolydamásd-Letkés közötti kerékpárút, amely Ipolydamásdnál csatlakozik majd az immár több mint két évtizede üzemben levő Beatrix Királyné kerékpárútra, amely a Dunakanyarban, a Duna bal partján halad. E beruházás is 1,7 millió eurós ERFA támogatással valósul meg a közeljövőben. Az eredményes pályázat partnerei az Ister-Granum Európai Területi Társulás (EGTC) valamint Párkány város.

Ez a beruházás az EGTC és Párkány város Kerékpáros Paradicsom elnevezésű projektcsomagjának fő eleme. A hamarosan megépülő, Helemba és Ipolydamásd közötti Ipoly-híd egyik sávja kerékpárút lesz, amely szerves részét képezi a Párkány és Letkés között megépülő kerékpárútnak, miközben a bringások Ipolyon való áthaladását szolgálja.

Farkas Iván, az Ister-Granum EGTC Szenátusának tagja