Tanévnyitó a Szondy György Gimnáziumban (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az érvényes szigorítások betartása mellett különleges ünnepi tanévnyitóra került sor az ipolysági Szondy György Gimnáziumban. A 2020/2021-es tanév megnyitására Filip Mónika oktatásügyi államtitkár, Gajdács Mónika, a szaktárca kisebbségi oktatásáért felelős osztályának főigazgatója és Csenger Tibor, a Nyitra Megyei Önkormányzat alelnökének jelenlétében került sor. A szeptember 2-ai alkalmon a meghívott vendégek a magyar tanintézmények erősségére, az identitás megőrzésére és az anyanyelven folyó oktatás fontosságára is felhívták a figyelmet.

A nem mindennapi tanévnyitó során a delegáció meglátogatta az egyes osztályokat, ismerkedve a diákokkal és a környezetükkel.

Filip Mónika oktatásügyi államtitkár köszönti a diákokat (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint az államtitkár asszony személyes hangvételű bevezetőjében elmondta: húsz évvel ezelőtt e falak között kezdte el a középiskolai tanulmányait.  „Négy meghatározó év volt számomra  a gimnáziumi időszak. Nagyon sokat adott nekem az itt szerzett tudás, tapasztalat” – jegyezte meg Filip Mónika. Emellett kiemelte, hogy

a felvidéki magyar tanintézmények alaposan felkészítik a diákjaikat, akik magyar identitásukat megőrizve megállják a helyüket az életben.

Csenger Tibor az oktatási intézmény fenntartójaként szólt a gimnázium diákságához. Mint elmondta: az elmúlt években nyújtott támogatásoknak köszönhetően sikerült az épület összes nyílászáróját lecserélni.

Csenger Tibor a fenntartó nevében szólt a diákokhoz

Kifejtette: a gimnázium magas színvonalú oktatást végez, a fenntartó pedig igyekszik a megfelelő környezetet biztosítani mindehhez.

„Legyetek büszkék arra, hogy ipolysági gimnazisták vagytok!”

– ezt már Gajdács Mónika főigazgató, a tanintézmény korábbi oktatója mondta az intézmény elsőseinek. Kitért az identitás megőrzése fontosságára és az ehhez kapcsolódó helytállásra is.

Filip Mónika államtitkár a Felvidék.ma kérdésére elmondta, hogy a kinevezése után fontosnak tartotta a felvidéki magyar iskolák meglátogatását. A járványhelyzet enyhülését követően még a tavasz folyamán néhány körút meg is valósult. Ennek következő állomása volt a mai tanévnyitó az Ipoly menti kisvárosban.

„Teljesen más, újszerű tanévre számítunk. Remélhetőleg minél kevesebb megszakítással találkozunk az elkövetkezendő időszakban” – emelte ki a mai nappal induló tanévvel kapcsolatban.